RSS

4/298 – Lepuffantani

Közepesen megkukulóban vagyok, leginkább azért, mert annyira kattog az agyam, hogy jaj. Beírok, kitörlök, javítok, aztán megintelölről. Truman Capote állítólag azt mondta, hogy befejezni egy könyvet olyan, mint kivinni a gyereket az udvarra és lepuffantani, és én most már nagyon töltögetem a fegyvert meg szárazon tartom a puskaport, viszont még mindig és már megint be vagyok rezelve cefetül. Kishitűség, középszerűség, megafrász.

Aki ráér, vigasztaljon most egy kicsit, mert úgy őröl a fejem, mint egy üres malom, és ezt a rohadt kéziratot nagyon le kéne adni, hogy végre megszabaduljak tőle, és tököljön vele átmenetileg valaki más.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/25 hüvelyk újracucc, nyár

 

4/297 – Ezerkét éjszaka

Az “Ali baba és a negyven rabló” meséje helyett, kedves gyerekek, ma a “Kalapocska és az ötven faktor” meséjét olvassuk fel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/24 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/296 – Shoegazer

Továbbra sincs jobb dolog, mint háromkor arra ébredni, hogy jézusmáriaszentjózsef, a kéziratom egy rakás trágya, a macskák éppen rohangálóversenyt rendeznek az emeleti folyosón, anyósomék újságja pedig megint azt mondta a bejárati ajtón, hogy BUMM.

Amikor a múltkor Pécsre pendliztünk el a Repülő Kutatóval, nem találtuk a kocsiba való zenegépeckét (a kesztyűtartóban volt, természetesen), úgyhogy a Petőfi Rádiót voltunk kénytelenek hallgatni. A kortárs magyar popzenével kapcsolatos kritikai megjegyzéseimet talán majd máskor tárom elő részletesen, most csak azt szeretném elmesélni, hogy miközben mi a zombitámadás utáni képet mutató töküres M6-on suhantunk, a rádió elénk lökött egy interjút Kollár-Klemencz Lászlóval. Ha esetleg nem tudnátok, ő itt lakik ennek a falunak a szélén, tanya meg szamár meg gumicsizma meg amit akartok, tán még utca sincs ott, csak helyrajzi szám meg anyatermészet meg quadosok. Na ő ebben az interjúban valami olyasmiről mesélt, hogy egy időben újságkihordó volt(?), meg hogy milyen szép a hajnali órákban töküres utcákon szlalomozni, meg hogy a múltkoriban találkozott valakivel a Ricsárdgírből (ez, bár információmmal feltehetőleg nyitott kapukat döngetek, egy kortárs magyar popzenekar), és az illető postás Szentendrén, milyen mókás ez, ugye.

Hát, ami engem meg a mókafaktort illeti, egyre jobban érik a pillanat, amikor majd hajnali háromkor feltépem az ajtót, és megkérdezem az újságkihordót, ő éppen melyik nyüves shoegazer zenekarban dobol, mert istenbizony veszek tőlük egy cédét, ha a továbbiakban szíveskedik az újságot anyósomékhoz expediálni, ne pedig hozzánk, mert nem nekünk jár. Vagy, üsse dodekafónia, azzal is beérem, ha legalább beleteszi abba a rohadt postaládába, nem pedig nekibassza az ajtónak, mert igazán unjuk már szeles reggeleken a fél utcán áthajkurászni az újságlapokat, és egyébként sem a legjobb ötlet háromkor ébresztgetni inszomniás házisárkányokat, akiknek két használatlan tányérkészlete is van egy kézreeső szekrényben.

Meg egy kézirata, ami egy rakás trágya.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/23 hüvelyk nyár

 

4/295 – Csak a cipő meg a pánt

Államvizsganap, ergo “szekrény előtt állós, fejvakargatós” nap is. Nyáron különösképpen nehéz kitalálni, hogyan öltözzön fel az ember decensen és lehetőleg úgy, hogy ne főjön meg egészen, de azért mégiscsak hasonlítson magára. Ezúttal, azt hiszem, megoldottam, de a jövő héten még lesz ebből három darab, és egyelőre tényleg lövésem sincs, mi az istencsudáját vehetnék fel. Mindez persze annak függvényében a legröhejesebb, hogy ruháim és cipőim száma légió – ezt a bokapántos izékét például legalább két éve nem vettem fel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/22 hüvelyk eská, nyár

 

4/294 – Kismókus, nagymókus, felmászott a fára

Piszok hálás lennék, ha valaki egy legalább nyomokban plauzibilis magyarázatot tudna adni arra, miért éppen ez megy hajnal óta a fülemben.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/21 hüvelyk nyár

 

4/293 – Körforgalom

Akár 34 fok is lehet máma, úgyhogy miközben mások ujjongva szedegetik elő a spagettipántos micsodácskákat, én a paplanruhákat szedegetem elő, desőt már további paplanokkal is szemezni kezdtem a szekrényből, hogy milyen jó kis nyári hacuka lenne belőled, te.

Egyéb híreink nemigen vagynak, már azt leszámítva, hogy reggel a takarítónő érkezik, délután a húgom, este (bár inkább éjjel) a Repülő Kutató, a lakás fut, nekem rosszháziasszonyi és rosszesszéírói lelkifucim van, a macskák pedig úgy gondolták, ők is beszállnak a rendrakásba, és ennek épp olyan eredményei lettek, mint amilyeneket simán el tudtok képzelni. Na nem baj, kicsikéim, nyolckor megérkezik Attiláné*, aztán mikor előveszi a porszívót, ti olyan hirtelen sirültök be az első mancsraeső kanapé alá, mintha meteoreső jönne.

Reméljük, legalább az az egy nem lesz. Mármint meteoreső.

U. i.: Meteoreső épp nincsen, de azért keményen dolgozik azon a zuniverzum, hogy az se legyen egyszerű, ami egyébként az lenne. Attiláné és a húgom egyaránt kocsival jön, az utcában szoktak parkolni. Na mikor kezdik aszfaltozni az utcát, na mikor? (És tegyük hozzá mindehhez, hogy ma jön a kukáskocsi is. Ez, hogy úgynevezett understatement-t alkalmazzak, nem egy túl széles utca.)

* Ő a takarítónő. Egyébként Mónika.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/20 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/292 – Szóbűz

Innentől csütörtökig elsősorban szövegpofozó kisiparosi funkciómban próbálok létezni, ami persze nem könnyű feladat, mert alapvető lustaságomon kívül olyan nehezítő tényezők is vannak, mint például a lakáson ilyenkor természetszerűleg átvonuló forgalom, meg a macskák, akik odavannak a fésülgetésért, és minden alkalmat ki is használnak rá, amikor csak lehetséges. (Minden alkalom jó alkalom, amikor a rabszolga éppen a kanapén ül. A rabszolga, mondanom se kell, a kanapén ülve szokott szöveget pofozni.)

Mindehhez még ráadásul most jött rám a happáré, hogy varrni szeretnék, nem pedig saját esszéírói munkásságom langyos zsigereiben vájkálni. A varrásban az a jó, hogy az ember azonnal látja, sikerült-e valami vagy sem, vagy legalábbis azonnal tudja, elégedett-e vele – őtözködős bloggerhez méltatlan módon számomra ugyanis ez a legfontosabb kritérium, nem pedig a “jaj-vajon-mit-szólnak-hozzá-mások”. Na hát a szövegekkel ez teljesen másként van, azoknál a közönség tetszése-nemtetszése dönt, és sose tudom, túl sok vagyok-e éppen vagy túl kevés, esetleg mindkettő egyszerre. A jó öreg szóbűz, ahogy Buddy Glass mondta.

Eh, döntsd az esszét, ne siránkozz. Viszont előtte irány a pékség, mert nem csak szöveggel él az ember.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/19 hüvelyk eská, nyár

 

4/291 – Levendulaszörp

Mára nem várható semmiféle izgalom, móka és kacagás, én egy leadandó kézirattal nyűglődöm, a Repülő Kutató pedig előbb a tegnap elkövetett zsályás levendulaszörpjét palackozza, majd (mondanom se kell) elrepül. Ezúttal Brüsszelbe.

Itthoncsücsü-napomhoz ismételten a frissen turkált készletből választottam, ezúttal szoknyát. Nem rossz darab ez, de igazából a csíkjai miatt vettem meg, szóval ne lepődjetek meg azon, ha egyszer csak ruhaként látjátok viszont. Majd. Egyszer. Mikor nem szöveggyártó kisiparosként kell helytállnom a vártán.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/18 hüvelyk nyár

 

Szaporulat a szekrényben 7. – Ezévi utsó

Nyilván jobb és bőségesebb zsákmánnyal is befuthattam volna a finisbe, végül is elvileg szptemberig ez az utolsó alkalom, hogy bármi ruha- vagy cipőfélét vásárolok magamnak. Eh, úgyis van itthon átalakítanivaló annyi, mint a nyű.

Na szóval, tegnap turkáltam magamnak a ma felvett ruhán kívül két szoknyát

meg egy felsőt.

Ezekért cserébe pedig kihajintom az alábbi cuccokat:

Ha bárkinek kell bármi, mielőtt ezek elhagynák a lakást, kiabáljon.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/17 hüvelyk blabla, nyár

 

4/290 – A vénülés szele

Hja, bizony, ez az, ami időnként megsuhogtatja az embert, ráadásul legtöbbször by proxy történik mindez. Önmagunkkal túl sok időt töltünk együtt ahhoz, hogy észrevegyük a változásokat. Oké, jól belegondolva világos ugyan, hogy egyre türelmetlenebbek vagyunk a fölösleges körökkel meg hosszú értekezletekkel kapcsolatban, és régen gond nélkül ettük az uborkát, de most már inkább kihagyjuk a görög salátából, mert csúnyán felpuffadunk tőle; a pofánkból egyre jobban szivárog kifele a kollagén, a hajunkban pedig valahol a festék alatt most már biztosan sok fehér szál van, de ez nem úgy történik, hogy “úristen, tegnap még nem volt itt ez a ránc”. Mindez nem egyik percről a másikra következik be, hanem lassan, fokozatosan, szinteszinte észrevétlenül: az embernek mindig éppen egy kicsikét jobban lottyad a pofája, meg egyre nehezebb összeszednie magát egy tönkremelózott hét után, és különben is, tényleg volt idő, amikor megittam a rumos kólát?… Blöee, az instant hányás.

A vénülést inkább azon lehet lemérni, mi van a többiekkel, akik ugyebár Sartre szerint maguk a pokol, de ha nem léteztek volna, neki sem lett volna kinek elmondania mindezt (nesze neked paradoxon). Amikor tizenöt év után először találkozom olyan ismerőseimmel, akik mint karcsú és tudásra éhes egyetemista fiúk élnek az emlékeimben, aztán csak azt tudom konstatálni, hű, de megette őket ez az ötven kiló túlsúllyal rendelkező szakállas figura. Meg az első egyetemi félévem egyik tanára, akire fiatal tanársegédként gondolok vissza, a tegnap olvasott gyászjelentésében meg ötvenhét éves docens. Meg amikor realizálom, hogy a jövő évi felvételizők abban az évben születtek, amikor én végeztem az egyetemen. Meg mások gyerekei, akikre babakocsiból emlékszem, ahonnan nyálbuborékokat gőgicséltek felém, aztán kis kapafogú elemistaként, most meg ott állnak a kamaszkor esetlen szépségében, ki van fúrva az orruk, rózsaszín a hajuk, és magasabbak az anyjuknál. (Van ennél súlyosabb is. Egyik osztálytársam nemrég osztotta meg egy szexi, világítóan kék szemű, szakállas csávó fotóját, ilyen bicepszekkel, alatta meg a következő felirattal: “Kisfiam”. Áááááá.)

Ne tessék egyébként túl sokat gondolni minderről, nincsen semmiféle világvége, valószínűleg nem is a vénülés szele csapott meg leginkább, hanem a vakációé. Mintha az lenne a természet rendje, hogy a vakációim ne pihenésről szóljanak, hanem kisebbfajta sorsfordító eseményekről, írnivalókról meg kutatnivalókról, plusz a húgom gyermekeinek pesztrálásáról, ami ezúttal két hét Giggüt jelent majd, és én előre fosok tőle.

De most még nem tartunk vakációnál, sorsfordulatoknál és Giggünél se. Ellenben tegnap általános közérzetjavító intézkedésként elmentem turkálni, elhasználván ezévi utolsó alkalmamat, és ha hazajöttem a piacról, és nem fújt el közben a szél (nem a vénülésé), be is blogolom, be én. Kezdetnek voálá itt ez a ruha, amit rögtön fel is vettem, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy a nekem-új cuccokat fölösen parkoltassam a szekrényben, akár megfelel hozzájuk az időjárás, akár nem.

Meg aztán hadd mutassam meg, mielőtt még átszabom.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/17 hüvelyk nyár

 

4/289 – Vizsgák és zuhék

Ma ismét vizsgáztatónapom lesz – Budapest, két helyszín (egyik Budán, másik Pesten), dugók meg felújítások. Ez utóbbiak eddig nem bántották útvonalaimat, a Tárogató utcához a Hűvösvölgybe én nem az éppen szíjjelvert útvonalú 56-os/61-es villamossal szoktam utazni, hanem 29-es busszal, ami nagy segítség az én életem szervezésében, ugyanis a Szentlélek tértől (aka Árpád híd budai hídfő, ötven méterre a HÉV-megállótól) indul, és pont ott tesz le, ahol nekem jó. Ezúttal viszont a második helyszín megközelítéséhez éppen azok a villamosok kellenének nekem, amelyekről az imént jeleztem, hogy síneiken halomban áll a sitt, miközben a fél Hűvösvölgy villamospótló buszokon próbál leevickélni a civilizációba.

Mindehhez még ráadásul vidám záporos-zivataros-jégesős időjárást jövendölnek délutánra, be is borult az ég megfelelő mértékben, szóval esernyő, zárt cipő meg zárt táska kötelező (ez utóbbi azért, hogy ne ázzanak el a kincsem dolgozatok). A robbantott haj csak ráadás. Harcra fel.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/16 hüvelyk nyár

 

4/288 – Fények délután

Szépen süt a nap, de én ezzel együtt (kapaszkodjatok meg) fázom egy kicsit. De amúgy is elmentem vizsgáztatni, és csak este jövök, szóval belefér a kardigán meg a cipő is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/15 hüvelyk újracucc, nyár

 

4/287 – Két és fél kiló cseresznye

A múlt héten azt mondtam bizakodva, hogy a jetlag is csak olyan, mint az inszomnia. Nos, most már, hogy elmúlt a jetlag, és csak az inszomnia maradt, teljes felelősséggel kijelenthhetem, hogy egy nagy frászt olyan. Az alvásciklusaim ugyan egy kalap szart érnek, de legalább visszanyertem az agyamat, ami annyira durván hiányzott a múlt hét második felében. Ennélfogva ezt az agyat ma mindenféle magasztos célokra használtam, mint például a cseresznyeszedés.

Volt nekünk egy csodálatos, roppanó-fekete, illatos és ízletes cseresznyéket termő cseresznyefánk, amire minden júniusban felmásztam néhányszor, aztán ábrándosan szedtem egy fél mázsa gyümölcsöt. A vizsgaidőszakok fennmaradó porcikáiban errefelé mindig lekvárfőzéstől volt ragacsos a konyha, dzsem, befőtt, dulcsásza, lekvár, szörp, zselé, aztán változatok mindenből, mikor már meguntam az eredeti verziókat, fahéjas-vaníliás dzsem, citromfüves zselé, kardamomos dulcsásza, végül már aszaltam is a cseresznyét, hogy ne menjen kárba. A kamra még mindig dugig van, 2005-ös befőttesüvegek várják türelemmel, hogy valaki felbontsa őket, mert én mindig is lekvárfőzős, de igen kevéssé lekvárevős ember voltam, és a Repülő Kutató sem tud elélni lekváron. De azért minden évben felmásztam, mentás cseresznyedzsem, cseresznyés clafoutis, cseresznyetorta.

Na most ehhez a cseresznyefához van nekem egy apósom is, aki nagyon szereti a természetet, de a természet mindig csak burjánzik összevissza mindenféle fegyelmezettség nélkül, a fű közepében kinő egy ágyásnyi kamilla, a meggyfákat ellepi a monília, a rózsákat a lisztharmat, a bukszust a nemistommilyen moly. Gondolom, mondanom se kell, hogy kamillák már nincsenek, a meggyfák kivágva, a bukszus és a rózsa meg annyi kemikáliát evett meg az elmúlt néhány évben, hogy nem is merek belegondolni. Törvényszerű volt, hogy a cseresznyefával is csak a bajok lesznek, a levelei eldugítják az ereszcsatornát meg mittomén. Úgyhogy azt meg megnyírta tavaly, de alaposan. Én megnéztem a fát, aztán elbőgtem magam, hogy én erre már nem tudok felmászni sose, a közepéről hiányzik kétméternyi adagon mindaz az ág, amit úgy lehetett használni, mint egy létrát, fel a magasba, átnézni a háztető fölött, aztán ábrándosan leszedni fél mázsa cseresznyét.

Mivel a remény hal meg utoljára, ma felvettem a fáramászós gatyámat, aztán kivonultam a cseresznyefához egy szatyorral, hogy haddlám, nem érzékenykedtem-e túl tavaly az egészet. Nem, sajnos nem. Felmásztam két méter magasba, aztán álltam ott bambán, ölelgettem a fa törzsét, fentről kedvesen integettek rám a roppanó-fekete cseresznyék, én meg áltam ott a törzset ölelgetve, néztem felfelé megmászhatatlan csúcsokba, majd végül lemásztam, és megadóan előszedtem a nyikorgós lábú szobafestő létrát, hogy legalább a látszata legyen meg az idei cseresznyeszedésnek. Fán nem félek sose, létrán igen, ott fújdogált körülöttem a szellő, nyikorgott az egész hóbelevanc, én meg álltam az ujjnyi vastag ágacskákba kapaszkodva, és egyensúlyoztam, de annyira, hogy még most is reszket a lábam.

Most itt állok két és fél kiló cseresznyével, a fa magasában egy mázsányi érett gyümölcs integet felém, és nagy általánosságban úgy érzem, hogy megette a fene a világot.

Lehet, mégse múlt el teljesen az a jetlag.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/14 hüvelyk nyár

 

Intermezzó – Vixárika avagy huichol nierikák

Mivel ugyebár voltam a torontói textil- meg cipőmúzeumban, és ennek valami nyoma is kéne legyen itt, ha már öltözködős meg bütykölőblogot vezetek, hadd mutatom be nektek, mi mindent lehet tűvel meg színes cérnával elkövetni, ha az ember a vixárika, másnéven huichol törzs tagja, és a rejtelmek beavatott ismerője. (A képek kattintásra megnőnek, ha arra van igény.)

A vixárikák a nyugati Sierra Madre fennsíkján élnek Mexikóban, és hihetetlenül komplex hímzésekben örökítik meg a szintén hihetetlenül komplex hitvilágukat. (Ha többet akartok erről tudni, itt van egy bevezető hozzá.) A hitvilág meg a földrajzi keretek meg a színek együttesen adnak támpontot egy-egy nierika, vagyis hímzés jelentésének értelmezéséhez. A nierikák nem csak hímzések, hanem történetek, üzenetek és fohászok is: az istenekhez szólnak, azok életét és tetteit mesélik el, a közösség számára szolgálnak afféle hímzett történetként, de egyúttal meghatározott kéréseket is tartalmaznak. Mindenből ötöt használnak: öt kardinális pont határolja a világukat, és mindegyikhez más-más szín van hozzárendelve (például a Tetei Amarát, vagyis a Csendes-óceánt, ahol az emberevő kígyó lakik, a fekete szín képviseli). Itt viszont nem állnak meg, hanem minden színhez és területhez hozzárendelődnek még konkrét istenek, érzelmek, növények és állatok is. Például a kék, ami a víz meg az eső színe, a Rapawayime vagy Chapala folyóé, ami délről határolja a wixárikák lakta területet, de egyúttal az öt esőisten színe is. A szín meg a minták együttesen adják ki az üzenetet: a szent helyek, a konkrét istenek és pontos kérések/fohászok fejthetőek meg belőlük. És mindezt ilyen technikai aprólékossággal, ni:

Nierikát bárki készíthet, férfi, nő, gyermek, de akinek ez a fő feladata, az a mara’akame: lényegében ők a vixárikák sámánjai. (Igen, hallucinogének is vannak a pakliban, a mara’ akamék peyote-ot fogyasztanak, hogy pontosabban tudjanak üzeneteket közvetíteni. Gondolom, azon nem lepődtök meg, hogy a peyote-nak is öt színe van a nierikákon.)

Na most amikkel én szembetalálkoztam a torontói textilmúzeumban, azokról első pillantásra azt hittem, hogy egy modern művész értelmezései a vixárika nierikákról. Ez részben így is van, de nemcsak: José Benitez Sánchez nemcsak kortárs művész, de egyúttal a zitacuák mara’akaméja. Szóval a továbbiakat tessék úgy nézni, hogy egy bekaktuszlevezett sámán munkái, és egytől egyig gyönyörűek és jelentőségteljesek, és az embernek tényleg viszketni kezd a keze, hogy legalább nyomokban hasonlót kövessen el, de hát erre persze esélye sincs.

Enjoy.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/13 hüvelyk blabla

 

4/286 – Többé-kevésbé

Ma igen határozott itthoncsücsü-napot fogok tartani, de ezt akkor legalább valami többé-kevésbé decens öltözékben. Mondjuk az is igaz, hogy az imént anyósom rámnézett a teraszon (nála egy locsolókanna volt, nálam meg a reggeli kávécigi), és örömmel megállapította: “Ó, ma szabadnapod van!”, szóval talán mégse olyan decens ez az egész, mint én hittem.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/13 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/285 – Expedíció

Ismét hétköznapok vagynak kifogyott macskaeledellel meg a hűtőben egy fej pak csojjal, amiből főzni kéne valamit, de ehhez nem ártana mellé valami egyéb kiegészítő is.

Ja, meg itt a nyár.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/12 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/284 – A nagy rohanás végén

Rohanás lesz továbbra is, persze (ha leállok, megdöglök), de mostantól, ha minden jól megy, csak kicsi és elviselhető rohanások lesznek. Ma hajnalban, miközben a hotel első emeletén esküvőző népek egy utolsó nagy gajdolással kitámolyogtak az ajtón, és eltűntek a vasárnapi reggelbe, én befejeztem az utolsó leadandó szart, amit doktori tanulmányaim igényeltek ebben a félévben. Ennélfogva a félévet abban az univerzumban, amelyben diák vagyok, lezártnak nyilvánítom. Most már csak azt kell letudni, amiben tanár vagyok, bagatell.

Nyúzott vagyok, az nem vitás. Viszont ha ma hazakúszunk a Repülő Kutatóval, mostantól (kapaszkodjunk meg) csütörtökig semmi más dolgom nincs, mint kijavítani egy kupac dolgozatot. Gyanítom, azt már ma letudom, aztán diadalittasan belevetem magam abba az idillbe, ami a káoszos háztartásom, a macskák, a befőzendő cseresznye és a befejezetlen varróprojektek világában lakik.

Ja, és csinálok kovászt, mert a múltkorit megöltem. Szomorú történet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/11 hüvelyk eská, nyár

 

4/283 – Az valóság felülírása

Majdnem úgy festek, mint aki életben van. A tegnapi nap kétoldali balfékség és mindenirányú rohanások miatt kimaradt, most viszont már túlvagyok egy pocsék vizsgán és összesen négyféle beadandó-leadandó elküldésén. Már csak egyetlen izé van hátra, amin holnap csiszatolok még kicsit, aztán azt is elküldöm, és erre a félévre végeztem doktori tanulmányaimmal, egye meg a fene az egészet, dixit.

És akkor végre foglalkozhatok majd a macskáimmal meg a pofám és hajam állapottyával, mert ezekre mind ráfér, hogy foglalkozzanak velük.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/10 hüvelyk nyár

 

4/281 – Sűrű és rózsaszín

Voltaképpen a jetlag nem is olyan rettenetes dolog (mondta bizakodva hajnali egykor, amikor nem tudott visszaaludni), alig csak egy kicsikét különbözik az inszomniások mindennapjaitól. Nem olyan nagy bumm ám, ha az ember hajnalban úgy ken fel a körmére egy újabb réteg rózsaszínt a besűrűsödött ezeréves körömlakkból, hogy már túl van három rövidke alváson délutántól számítva, és az adott pillanatban éppen úgy érzi, hogy na, egészen ébren vagyunk, csinosíjjuk magunkat egy pöttyöt, aztán tegyük ki a pontot a hetek óta vonszolódó szakdolgozati bírálatokra.

Reggel persze már másként fest a leányzó fekvése, márminthogy a leányzó inkább feküdni szeretne, mintsem feltarisznyálni és eltotyogni a munkahelye irányába, de mit van mit tenni, vár a bánya. És mivel ebben a nyavalyás életben mindig minden egyszerre történik, ma estére még csajbuliba is vagyok hivatalos. Ehhez pedig, ha akad rá annyi időm, és nem ájulok el menetközben a kialvatlanságtól, át is öltözöm majd, juhé. Ah, mekkora boldogság, amikor végre rendelkezésre áll a komplett szekrény, az ember asse tudja, hová kapjon, mindenhol csuda tarkabarka holmik. Persze miután megcsodáltam az összes cuccot, végül hozzávetőleg a szakdolgozathurcolós szatyorhoz öltöztem. Stílusos vagyok, mint a fene. Délben már valószínűleg melegem lenne benne, de addigra a szakdolgozathurcolós szatyor átavanzsál kardigánhurcolós szatyorrá. A lényeg, hogy hurcoljunk valamit, anélkül nem az igazi. (A ruhát amúgy nem ártott volna kivasalni, de Celofán éppen ott gubbasztott a vasalódeszkán, és rá volt írva az arcára, hogy ha elkergetem onnan, lehányja a cipőmet.)

Kár, hogy az orrom még mindig folyik, és úgy ugatok, mint egy kutty. Nincs is szebb egy kis nyári náthánál jetlaggel keverve, neszpá.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/08 hüvelyk eská, nyár

 

4/280 – Toalett

Megérkeztem, beültem a kádba, pacsmagokat kentem magamra, hajat mostam, manikűröztem, aludtam. Szakdolgozatot bíráltam, megint aludtam. Most éppen szakdolgozatot bírálok, ergo utána ismét aludni fogok, smegintelölről.

A lakásunk modern és színes és éppen a megfelelő hőfokú (most éppen), és nem zúg semmi, sálálá. A hülye kis cicák nyilván úgy néztek ránk, mint egy háromnapos mócsingra, ti meg kik vagytok, és mit kerestek itt, de aztán Poci kegyeskedett odaülni az ölembe, és fésültetni magát. Egy hölgynek, nemdebár, roppantul fontos a toalett.

(Apropó toalett: ha van valami, amit nehéz megszokni Kanadában, az a konstrukció, amellyel a budik rendelkeznek, úgymint majdnem a karimáig tele vannak vízzel, és ez a víz zubog le az összes végtermékkel együtt, ha lehúzod. Ha az ember nem akar kínosan alapos információkkal rendelkezni az emésztéséről, jobb használat után bele sem nézni mindaddig, amíg le nem húztad.)

Itthon bezzeg napfény ragyogja be az utunkat, bébi. Rá is fér, én innentől vasárnapig megint folyvást úton leszek. Jaj, szegény macskák, szegény Repülő Kutató, szegény én.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/07 hüvelyk újracucc, eská, nyár