RSS

Intermezzó – Csomag, Torontó

25 máj

A konferencia-előadásom még mindig valahol a láthatáron túl van (hétfőn adok elő), délelőtt indulunk, nekem meg általában ilyenkor egyetlen valamire sikerül koncentrálnom, a mitvigyekmagammalra. Hát akkor erisszük.

Ha lehet hinni az időjósoknak, Torontóban mindvégig 18 és 21 fok között lesz a hőmérsék, ami nekem meglehetősen oké, soha jobbat. Ehhez viszont legalább két alkalom van, amikor hozzávetőleg decensen kell kinéznem: az előadás meg a nyitóünnepségi utáni díszvacsora, ahová a Repülő Kutatót is magammal viszem. (A poén kedvéért természetesen több embert fog ismerni az asztalnál, mint én. Ja, így jár az, aki sokat repül meg kutat.) Az ott töltött idő további programja nagyrészt Torontóban fel-alá fintergés lesz (textilmúzeum!!! cipőmúzeum!!!), amely alatt nem hozhatok szégyent a magyar őtözködős bloggerekre, nemdebár. Ja, és emellé persze a család körbehurcol minket fél Ontarión, mint a véres kardot, a Repülő Kutatót ismerve pedig legalább két alkalommal addig fogunk gyalogolni valami hegyre fel vagy hegyről le, amíg bokáig kopik a lábunk. (Azzal ne foglalkozzatok, hogy Torontó környékén lényegében nincsenek hegyek. Ő megoldja.)

Szóval ezekkel az előfeltételekkel kell elkezdenem a pakolászást. Ó, és ne legyen semmi se túl gyűrődős, mindent tudjak kombinálni mindennel, és ne vigyek magammal sok holmit se, mert a gép ugyan elviszi meg visszahozza, de azért jó lenne a bőröndöcskében némi szabad kapacitás, ha esetleg valaki akciósan rámsózza a Niagara vízesést. (Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Kanadában lényegében minden sarkon kaphatók Burt’s Bees kozmetikumok. Kezdje már el valaki forgalmazni ezeket Magyarországon is, köszke. Nem járunk olyan gyakran Észak-Amerikában. Én pláne nem, 2008-ban voltam utoljára.)

Ruhaneműim széles tárából kiindulópontként a fekete-szürke-fehér cuccokat kotortam elő, mert ezúttal erre szottyant kedvem. Bevallom, iszonyú nagy volt a kísértés, hogy varrjak magamnak egy komplett új útiruhatárat, de hálistennek időm nem volt rá.

Na tehát ez volt a kiindulópont: három ruha, egy póló, egy nadrág, egy blézer, a jólismert kameez, az igen praktikus nagydarab fekete táskám (not pictured), egy pár kulturált cipő, meg egy sál arra az esetre, ha valahol (pl. a repülőn) dögletesen megy a légkondi.

Ölég bánatos, mi? Nyilván ebből is fel tudnék öltözködni egy hétig, de valami színes mégiscsak kéne, nemdebár. A kezdeti opciók úgy festettek, hogy vagy kékkel, vagy narancssárgával dobom fel a készletet, de aztán a Liberty of London kendő eldöntötte nekem a kérdést. Úgyhogy a készletbe bekerült még a kendő, a vele mintegy véletlenül harmonizáló kistáska (not pictured), két kardigán (ezekre valószínűleg szükség lesz), két szaladgálós cipő, valamint egy ujjatlan meg egy hosszúujjú póló. A plusz cipőket a lábam valószínűleg megköszöni nekem, miután a Repülő Kutatóval leszek, és nála a könnyű kis séta hét kilométernél kezdődik. Hegyre fel, természetesen.

Persze tájainkon a kiegészítőkre is kellő csínnel ügyelünk, úgyhogy abból is összeraktam egy kis kupaccal, például nyakláncból “csak” ennyit. Katicák menni Kanada.

Mivel viszont még csak reggel hét van, és én az utazás előtti jajmicsináljak tragikus állapotában, tízig még történhet itt minden, sőt annak az ellenkezője is. Jáj.

Reklámok
 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/25 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz

 

4 responses to “Intermezzó – Csomag, Torontó

  1. kingha

    2017/05/25 at 08:19

    kell neked egy rendes kingha – nyaklánc. majd csinálok. 😛 és elküldöm.

     
    • mák

      2017/05/25 at 08:29

      Köszi előre is. 🙂 (De mér, ezek nem elég tarkák?)

       
    • csilla75

      2017/05/25 at 18:04

      Bocsi, hogy közbekotty, de mi az a kingha (azon túl, hogy nyaklánc, de googleval se lettem okosabb) 🙂

       
      • csilla75

        2017/05/26 at 16:43

        Kicsit jobban kinyitottam a szemem, és okosabb lettem 😀 Bocsi, Kingha!

         

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: