RSS

5/19 – Sűrű

19 Sze

Dénes jó istenem, ahogyan húgom Emüe nevű barátnője mondaná. Ez tényleg húzós év lesz. Tegnap este kaptam egy levelet egy hallgatótól, akit nem pontosan Kovács Máriának vagy Kis Katalinnak hínak, de kábé ilyen ritkaságú neve van, a levélben pedig az állt, hogy akkor péntek du. jó lesz-e nekem konzultálni a szakdolgozatáról. Fél percig csak meredtem a levélre, próbáltam felidézni, ki ez a csaj, hol tanítottam (Esztergomban vagy Budapesten) és mikor (hétközben vagy hétvégén), és hogyan lettem én a témavezetője egyáltalán, na meg miért. Utána persze helyreálltak a dolgok, sikerült felidéznem a hallgatót, a helyet meg még azt a beszélgetést is, amikor megegyeztünk abban, mivel érdemes kezdenie a kutatást, de hát akkor is.

És még csak a második héten vagyunk, Pex pedig be sem indult, mi lesz itt november végére, jáj. Mindehhez ráadásul (merész narrációs fordulat) muszáj lesz új kozmetikust keresnem, mert a régi, aki olyan jól tudta, mit csináljon a szemöldökömmel, elment gazdasszonynak a tanyájukra. Itt ebben a városban, ha eldobsz egy macskakövet, és nem ütközik bele a röppályán egy japán turistába, tutira eltalálsz valami szépészeti műhelyt, de nekem valahogy pechem van velük. Nagy a fluktuáció. Hat fodrászt fogyasztottam el tíz év alatt, aztán nagyrészt átnyergeltem a BioHairre, ahol hálistennek minden mindegy. Nemcsak a fodrászokkal van gond, az előző masszőzöm például elment panziós néninek a Balatonra. Most meg még a kozmetikusom is lelépett a malacok mellé, pedig legalább ő olyan szép stabil része volt az én életemnek, már tizenéve jártam hozzá. Pfühp.

Ma tancsitancsi van meg persze szakdolgozók, mert jövő héten le kell adniuk a címbejelentő lapot, és most nagy svunggal szaladgálnak a témavezetőjükhöz. Ez persze olyan csoda, ami szokás szerint három napig tart, októberben és novemberben általában eltűnnek yol, aztán nem látom őket januárig, amikor már egyre közelebb van a leadási határidő, és ettől megtáltosodnak. Nem tudom még viszont, ez a trend idén mennyire fog érvényesülni, ezúttal egy csomó levelezős szakdolgozóm van, és ők jóval lelkiismeretesebbek az átlagnál. No, majd meglássuk.

Az eső viszont monnyon le. Olyan lehangoló sötét van, hogy nincs az a tarkabarka, amivel ezt teljes mértékben kompenzálni lehetne, pedig én aztán tényleg igyekszem, de ma csak igen mérsékelten érzem magam sikeresnek ezügyben.

Reklámok
 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/19 hüvelyk eská, ősz

 

4 responses to “5/19 – Sűrű

  1. Zsuzsi

    2017/09/19 at 09:41

    Mert hiányzik egy kis égkék, a derült mennyboltozat imitálására… 🙂

     
    • mák

      2017/09/19 at 11:27

      Az még ippeg hiányzott volna, kétségtelen. 😀

       
  2. Retyusa

    2017/09/19 at 14:00

    Középső unokahúg: Jééé, K! Egy lába van! 😀

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: