RSS

mák bejegyzései

4/239 – Félig tele, félig üres

Az árgyélusát neki, túl korán és túl későn van a kishitűségi rohamokhoz, pedig éppen most gázolok a sűrűjében. Szépírónak túl könnyű vagyok, lektűrírónak túl nagyigényű (magammal és a közönséggel szemben is, nyilván), úgy akarok leírni dolgokat, hogy ne mondjam ki, de az olvasó megértse, és úgy akarom hazudoztatni a hőseimet, hogy mindenki értse, mi az igazság.

Ehhez még tortahab, hogy pénteken fejemre esik Giggü is, aki ugyan egy csodás cukibigyó, de az egyéves-háromhónapos éppen az a kor, amikor már a gyerekek roppant gyorsan képesek helyet változtatni, de éppolyan gyorsan elesni is, veszélyérzetük még nincs, igényük az emberi kommunikációra már van, de kellő eszközük arra, hogy pontosan megértessék magukat, nuku. Jáháháháj.

Na, vissza a kézirathoz. Most már nem hagyhatom abba, és péntektől úgyis más lesz a főprogram.

Mit ne mondjak, tényleg igencsak beszartforma fejem van ezen a képen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/26 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/328 – Kizökkent az idő

Hej de megváltozott az időjárás. Tegnap délután még olyan meleg volt, hogy a sütőből frissen kivett pitákat a teraszra tettem kihűlni, ne fűtsék nekem tovább a lakást. (Timó rögtön el is lopott egyet, váljon egészségére. Öreg kutya már ez, nincs más öröme, csak a vakargatás meg a kaja.) Ehhez képest ma igencsak elkelt a dzseki, amíg eltotyogtam masszázsra.

Na mindegy, én most úgyis 2012 októberében vagyok Pesten. Nagyrészt.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/25 hüvelyk eská, nyár

 

4/327 – Írni, irgalmatlanul

Néha, hogy ibolyaszerényen bevalljam, még önmagam is képes vagyok meglepni végtelen sokoldalúságommal: amellett, hogy pofázásból élek, őtözködős blogot vezetek és virágocskákat hímzek mindenhova, annyiféle dolog írásával próbálkoztam, hogy se szeri, se száma. Vers, széppróza, tudományos szöveg, esszé, ismeretterjesztés populáris irodalomról meg persze akkor már egy kis populáris irodalom is neki bele, hogy az se maradjon ki. (És nem, még azt se mondhatnám, hogy az asztalfióknak dolgozom: a fentiek közül mindenből megjelent már itt-ott kevés vagy sok, és még csak nem is a legrosszabb helyeken.) Nyilván ennek a szétburjánzásnak az a következménye, hogy egyiket se tudom megfelelő mélységben és erőbedobással művelni, különösen, ha azt is hozzátesszük, hogy irgalmatlan lusta vagyok – még pontosabban nem lusta, hanem kényelmes, de azt tényleg irgalmatlanul. A feladataim kilencvenöt százalékát határidőre teljesítem, és olyan marhaságokat is bevállalok, amikre senki sem kényszerít, lásd második doktori. Ehhez képest viszont például a tegnapi napot mámorító semmittevéssel töltöttem, kilencvenes évekbeli nagyívű akciószarokat vizionálva, különös tekintettel John Woo munkásságára motorbiciklikkel, galambokkal és mexikói patthelyzetekkel, ahogy ezt köll.

Nyilván ennek (nem John Woonak, hanem a szélrózsa minden irányába egyidejűleg tartó szerzői munkásságomnak) az is a következményei közé tartozik, hogy szinte mindenki, akivel beszélgetek erről, mást akar olvasni tőlem. A családom (milyen meglepő) a készülő családregényt, a barátnőim a készülő lektűrt, folyóiratok szerkesztői esszét, undzóvájter. Még költői munkásságomra is van egy visszautasíthatatlan ajánlatom, Poett ugyanis a télen varrt két kordruháért cserébe meg fogja szerkeszteni a verseskötetemet. Mármint ha végre befejeztem, mert az kábé 85%-on áll, és ahogy magam ismerem, a kész versekbe is bele fogok nyúlni, mert nincs olyan, hogy véglegesen kész szöveg, csak leadási határidők vannak, amikor is kitépi valaki a megírtakat az ember kezéből.

Szerencsére Poett őszig nem ér rá egyelőre, így a verseket legalább be tudom hajítani a hátsó polcra. A múlt héten viszont éppen a fel-alá viharzás közben kaptam levelet az egyik kiadónál, ahol évekkel ezelőtt publikáltam, hogy oké, tudják, megmondtam előre, egy-két évig lélegzetet venni se lesz időm ezügyben, de van-e valami új cucc, mert érdekelné őket. Hátizé. Új cucc, a szokásoknak megfelelően, egyharmadig kész állapotban van, és én ugyan pontosan tudom, mit akarok belőle írni és hogyan, de a mikor, na az teljesen más tészta.

Mikor, mikor. Hát például most. Elvileg ugyebár vakációm van. Kár, hogy ez az időszak az is, amikor a nap meg a dögmeleg kifőzi az agyat a fejemből, úgyhogy válogatott túlélési stratégiákra van szükségem ahhoz, hogy bármiféle értékelhetőt alkossak. Szerencsémra ilyenkor esik igazán kézre az inszomnia, mai reggelemet négykor kezdtem kávéval és kézirattal a teraszon (aztán persze visszabújtam még egyet szundikálni, de a szándék is fontos, ugye).

Csak kitartson az elszántság, és minél később rontsanak rám kishitűségi rohamok. Azok még a kényelmességnél is irgalmatlanabbul rontják a teljesítményt.

De hogy a blogprofilnak is aggyunk egyet: a sok nyári lebernyeg közben ideje volt felvenni valami olyasmit is, amiben leellenőrizhetem, van-e még derekam. Hm. Valamennyi akad, de ezügyben is ideje lenne lépni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/24 hüvelyk eská, nyár

 

4/326 – Békésen vadul

Ötkor ébredni arra, hogy vadul villámlik, és mindehhez békésen esik – rosszabb napkezdetem sose legyen. Ezek után pedig miért ne öltözzek fel olyan dilisen, ahogyan csak akarok.

A pipezöld gumipapucs csak ráadás.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/23 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/325 – “My brain hurt like a warehouse”

Komplex hülyeségeket álmodni, ez nálam mindig megvolt, de ma éjjel még a szokásosnál is inkább összejött, lévén hogy azt álmodtam, világvége van. Apokalipszissel viszonylag gyakran szoktam álmodni, de olyankor mindig valami extra természeti csapás az oka, meteor, cunami, kiskutyafüle. Nos, ezúttal az emberiség kihalása volt a program, miközben fű, fa, virág és természet köszöni szépen, jól. Az embereknek viszont higanyszínű amőbaféleségek kezdtek folyni a szeméből, aztán pár óra leforgása alatt megőszültek és demenciát kaptak, akiknek pedig még megvolt az ép esze, fásultan várták, ők mikor kerülnek sorra. Brrrr.

És mindeközben folyamatosan ment David Bowie-tól a “Five years”.

A való világban viszont szombat van, és ha szombat, akkor piac, ahová fel lehet venni az új lebernyeget a régi ruhával, és ha már úgyis nyár van és piac, akkor jöhet a tízféle paradicsom, nyamnyam – hogy optimistán fejezzem be ezt a posztot, fene a higanyszínű amőbákba.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/22 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Szaporulat a szekrényben +1 – Programon és eszemen kívül

Nekem ugyan szeptemberig már nem kéne vennem semmit, de tegnapelőtt elmentünk bóklászni, és a bóklászási útvonalon végtelen sok turkáló volt, úgyhogy visszafogottan ugyan, de tovább bővítettem már most is irreális méretű ruhacipőkendő parkomat. (Mint tegnap roppant nagyképűen elmagyaráztam a Repülő Kutatónak, őtözködős bloggerként kötelezettségeim vannak a nagyérdemű felé, a Repülő Kutató pedig rámhagyta, jaja, kicsim. Asszem, ez a hosszú házasság egyik titka, hagyjuk rá a másikra, ami úgysem életbevágóan fontos.)

Ezúttal semmi színösszhangra meg effélére ne számítsatok, teljesen random darabok estek rám, de hát az én ruhatárammal most már tényleg ott tartunk, hogy nem tudna nekem senki olyan színű holmit adni, amivel nem tudok összehozni minimum öt matchy-matchy kombinációt. Úgyhogy először is turkáltam magamnak egy remek, funkciótlan izét:

Most nagyjából nem fest sehogy, de majd úgyis meglátjátok felvéve, nyamm. Az ilyeneket én nagyon szeretem, nagydarab és könnyű nyári dobjuk-rá-valami-ujjatlanra lebernyegekre mindig vevő vagyok. Az egyetlen, amit hiányolok róla, a zseb, de ha nagyon olyanom lesz, gyárthatok bele annyi zsebet, amennyit csak akarok.

Következő állomásunk vala egy kendő meg egy sál:

A sálat nyilván a fejemen is viszont fogjátok látni, ezeken a tájakon ilyesmikre mindig lehet számítani. Természetesen a kendőt is. (Annak igazi selyem az anyaga, juppijájé.)

Ha már lúd, legyen döglött: itt ez a cipő is, ami ugyan nem turkálós, de kirúgtam a hámból, és megvettem.

A girl can’t have too many red shoes, amirite.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/21 hüvelyk blabla, nyár, turkálgat

 

4/324 – De genere Regenera

Ma regenerálódós napot tartok apró matatnivalókkal, mert ugyan én vagyok a Tetovált Hölgy, és nem nyugszom addig, amíg nem lesz mindenki más is éppolyan tetovált, de most kell egy szusszanásnyi idő, mielőtt újabb írnivalókba és egyéb nagyívű projektekbe vetem magam. Tegnap renováltam fejemen a pipirost, ma renoválom körmeimet és pofámnak bőrét is. (Kedden úgy leégtem, mint a sicc, pedig csak a városban mászkáltam, képemen ötvenes faktorszámú izékkel. Szerencsére volt nálam napozás utáni lötyke, mert hanem most is úgy festenék, mint egy főtt homár.)

A regenerálódás ránk is fér, a nyavalyás vonat két és fél óra késéssel döcögött be a Keletibe, pedig anélkül is elég hosszú út lett volna. Ebből a kétésfélből másfelet Gyergyószentmiklóson sikerült abszolválnunk, ahol egyszerűen csak megállt a szerelvény, aztán nem moccant. A vasutasok ugyan fel-alá rohangáltak, mint a mérgezett egér, de senki se strapálta magát azzal, hogy velünk is közöljön bármit, úgyhogy végül rákérdeztem, és azt a választ kaptam, hogy elromlott a mozdony. Fiiiiinom. Az elromlott mozdonyt amúgy véletlenül se kapcsolták le rólunk, hogy hozzanak helyette egy másikat, hanem addig düngettek és zörömpöltek rajta, amíg végre elindult. Ezalatt elment mellettünk három másik vonat. Jobb és értelmesebb tennivaló híján az ablakból szemléltem Gyergyószentmiklós vasútállomásának estéjét: több csobánkutya vonult fel-alá meg egy fél tucat bőszoknyás rányi a pulyákkal, a sarki kocsma előtt egy időtépázta napernyő alatt ott iddogáltak a helyi illumináltak, míg végül kijött a szintén időtépázta, tupírozott pultosnő fényes cicanaciban meg crocs-papucsban, szája sarkába ragadt csikkel, és összeszedte a székeket meg az asztalt az illumináltak alól, aztán bezárta a kócerájt.

Amikor már a vasútállomás kocsmája is bezár, tudhatod, hogy ideje elindulni, mindegy, merre. Na hát mi még egy fél órán át báloztunk ott ülve, míg végre sikerült, és az út további részén még összeszedtünk egy óra késést, úgyhogy tényleg lestrapáltan és saját levünkben értünk haza. Ma ennek megfelelően valószínűleg nem is megyek sehová – estére van ugyan egy meghívásom buliba, de még nem tudom, alkalmas vagyok-e arra, hogy az utolsó hévvel kússzak haza Újlipóciából.

Most viszont akkor elő a körömlakklemosóval meg a körömlakkal. Ez utóbbi valószínűleg balti-kék lesz és csillámos, mert mikor fessen az ember magára ilyesmit, ha nem ilyenkor. Vakációm van, vakációm van, mondogatom magamnak. Ha elég sokat mondogatom, el is hiszem.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/21 hüvelyk eská, nyár

 

4/323 – In suc propriu

Ez azt jelenti, hogy saját levében, és a gyümölcsös meg paradicsomos konzervdobozokra szokták ráírni. Én is saját levemben vagyok most alaposan megpácolva, de legalább már (mint a háttérből is látható) itthon tartózkodom hozzá.

A vonat mellesleg százötven perc késéssel érkezett meg, és ha lesz majd hozzá energiám, azt is elmesélem, hogyan szedte össze. Most viszont tisztálkodás.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/20 hüvelyk eská, nyár

 

4/322 – Kvóta

Öszvecuccoltunk, a húgom lelépett kocsival a saját diliháza irányába, de nekünk csak este van vonatunk.

Előre szólok, hogy ha nem találunk ennél értelmesebb programot, bús bánatunkban elmegyünk turkálni anyámmal, pedig én már teljesítettem az idei kvótát. Tudjátok mit, ezúttal defintíve úgy érzem, hogy a magamcsinálta szabályok csak addig értelmesek, amíg nincs kedvem megszegni őket.

 

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/19 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/321 – Csoportfotó

Minden fontosat és sürgőset és hivatalosat elvégeztünk, amit el kellett, jártunk nemszeretem rokonnál nemszeretem ügyeket megbeszélni, ácsorogtunk egy csűrben pókhálós dobozokat böngészve, és készítettünk az eladott ház előtt egy utolsó csoportfotót. Szociábilis családom ezek után elpályázott a szélrózsa minden irányába, hogy huszon-harminconéve ismert barátnőiket meglátogassák.

Én valószínűleg aludni fogok, mután bementem a napfényes zöldövezetből a 10,5 négyzetméteres tolltartónkba. Sok volt ez a néhány nap.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/18 hüvelyk eská, nyár

 

4/320 – Sietős

Eladtuk a házat. Mindjárt megyünk, elintézzük az erdőt is.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/17 hüvelyk eská, nyár

 

4/319 – Édes otthon

Ha nem tudnánk röhögni a világon, nem lenne érdemes otthon lennünk benne, hogy Tamási Áront parafrazáljam (poetica licentia, no – pontosan tudom, hogy ő mit mondott).

Jelen pillanatban hármunk otthona egy 10,5 négyzetméteres szoba (a Bűnök Barlangja pontosan ugyanekkora, csak jelzem), az ablakon túl a Vártemplom harangozik és kakasok üvöltenek, valamint este hétkor rákezdett egy úgynevezett druzsba is. A túloldalról hálistennek nem hangzik be semmi, mert ott már dél óta keresztelő buli van. A szintetizátoros csávót Gyurikának hívják, és nagy átéléssel játssza a Best of Zámbó Jimmyt. Nyakkendőben, nyakkendőtűvel, hegyesorrú fényes cipőben, és olyan kiadós aftershave-kísérettel, hogy amikor elvonult mellettünk az udvaron bagózni, majdnem leszédültünk.

A húgom még nem érkezett meg, szóval a jövő tartogat további abszurd izgalmakat is. Röhögni necesse est.

A képminőségen majd még dolgozunk. Ez volt a legjobb, amit estefelé össze tudtam hozni a panzió udvarán.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/16 hüvelyk eská, nyár

 

4/318 – Hologram

Ma elutazom a szülővárosomba, ahol öt éve nem jártam, hogy eladjak egy házat, amiben gyakorlatilag felnőttem, és amiben tíz éve nem lakik már senki, akiért érdemes lenne visszamenni. Mivel nem egyedül vagyok ebben a szószban, és a többiek jelentősen normálisabbak nálam, a következő pár napban valószínűleg minden érintett családtagom felváltva fog emlékezni, fecserészni, bőgni és káromkodni, én meg csak ülök majd, mint egy fagyott varjú, vagy ami még rosszabb, kedvesen mosolygok mindenre, mint egy Szíriuszról lesugárzott hologram. Az eddigi tapasztalatok alapján feltehetőleg fél év múlva jutok el abba a stádiumba, hogy én is emlékezzek, bőgjek és káromkodjak, de az majd úgy jön ki belőlem, mint gennygejzír egy felszakadt kelésből.

Nem, tényleg nem akarok ennél többet mondani a dologról.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/15 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/317 – Kanaszta

Még a mémek és facebook és miegymás előtti időkben volt egyik kedvenc internethozta olvasmányunk Elrond titkos naplója, aminek utolsó előtti bejegyzése arról szólt, hogy a Gyűrű Szövetsége elhagyta Völgyzugolyt, ő meg most leül Bilbóval kanasztázni, amíg várják a híreket. Az utolsó bejegyzés meg egészen pontosan eképpen festett: “591. nap: Semmi hír nem jött sehonnan. Gyűlölöm a kanasztát.”

Na valahogy így.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/14 hüvelyk nyár

 

4/316 – Buborék

Asszem ezt még nem említettem, de karácsonyra a Repülő Kutató ajándékba látszatra egy “világ kenyerei, egybesüljetek” szakácskönyvet kapott tőlem – azért látszatra, mert, mint már akkor is kihangsúlyoztam neki, ez nem könyv volt, hanem szolgáltatás. Valójában azt kapta ajándékba, hogy én ebből a könyvből egy éven át saccra hetente megsütök neki valamit, amire rábök.

A kenyérfélék számát tekintve nem állunk olyan jól, mint állhatnánk, mert vannak, amikre már többször is rábökött, viszont többé-kevésbé tartjuk a “heti egy” ütemtervet, bár közben egyszer meghalattam a kovászt (szomorú történet), de most már van máááásik. (Mint ábrándosan emlegetni szoktam: amikor lecsapott a Katrina hurrikán, Emeril Lagasse egyik sous chefje úgy menekült, hogy a hátán egy ing, az ölében meg egy bödön félévszázados kovász. A saruszíját nem vagyok méltó megoldani. Én simán egy (bár voltaképpen kettő, mert diák is voltam) vizsgaidőszakkal kinyírtam a hűtőben egy kevesebb mint féléves példányt, és még hurrikán se volt.)

Természetesen azért mesélem el nektek ezt az egészet, mert szórakoztatni kell valamivel a közönséget, valamint hogy pontosabb képet alkothassatok házasságunk ágbogairól és elmeállapotom súlyosságáról. Tegnap azzal küldtem el a csávót aludni, hogy ne lepődjön meg, ha kora reggel vad püfölést hall a konyhából, csak én vagyok meg a pain brié. Ez egy normandiai kenyérféle, tömör, mint a beton, gondos halászfeleségek ezzel küldték ki férjeiket a tengerre, mert ebben a kenyérben nem laknak Buborék, és így jobban eláll. Buborék népes családját viszont egy speciális technikával lehet csak kiköltöztetni a kenyérből, mégpedig úgy, hogy a kelesztés-gyúrás-kelesztés egy meghatározott pontján alaposan agyba-főbe kell verni a tésztát egy sodrófával. Negyedórán keresztül.

Hátizé. Maradjunk annyiban, hogy nem szívesen akasztanék bajszot egy normandiai halászfeleséggel. Pláne hogy most éppen izomlázam van a kenyérrel való verekedéstől.

Egyéb híreink gyanánt közölném, hogy úgy jártam, mint az anekdotabeli fehér tehén, aki meglepődött, mert a bika a fekete tehenet baszta meg ugyanis arról a kéziratról, amire tegnap ígérték a döntést, egy mukk hír sincs. Bezzeg a másikról igen. Úgynevezett kedvező hír. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy még néhányszor ki fogom vele dógozni a belemet.

Penszér, sámpányt ide.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/13 hüvelyk nyár

 

4/315 – Várni, csak várni, mindig csak várni

Ezúttal ezt dobta ébredéshez az agygép, de kivételesen nem egészen véletlenül. Hétfőn azt állapítottam meg, hogy amikor az embernek két külön cucca van bent két külön kiadónál, a kétféle “jajistenemmileszebből” kölcsönösen kioltja egymást, és nem marad izgulnivaló, csak a fáradt nyugi meg a zen. Ez mostanra nagyrészt elmúlt, mert az egyikről éppen ma lesz döntés, kiadják-e, nemadják-e, ennélfogva némiképp megint jajistenemmileszebből van.

Ennek örömére ma tényleg kiganajozom a Bűnök Barlangját, oszt belefekszem. Idegizgatottságra nincs jobb gyógymód, mint a színes ficlik. Mindehhez pedig nyilván valami fekete és egyszínű dukál, mert nincs abban semmi buli, ha nem látszanak az ember ruháján az odatapadt varrási hulladékok.

És Celó ezúttal az ablakpárkányt hányta le a miheztartás végett. Jaj, de rémes egy vircsaft ez, Istenkém.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/12 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/314 – Passzív

Tecciktunni, van olyan, hogy “aktív pihenés”, meg vannak olyan napok, mint a mai.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/11 hüvelyk eská, nyár

 

4/313 – Sitt

Ma hajnalban háromnegyed ötkor arra ébredtem, hogy dörög az ég, de úgy, mintha most azonnal le akarna szakadni. Az elmúlt három nap után persze az volt az első félkómás gondolatom, hogy “úristen, a sátor”, aztán szinte azonnal megnyugodtam, hogy szilárd tető van a fejem fölött, semmi vész.

Sátorban aludni amúgy nem nagy csapás, de a bényei időjárás ezúttal nem volt a legkiegyensúlyozottabb közreműködő a borfesztiválon – az ember vagy megfőtt, vagy szétfagyott, és mindezt lényegében átmenet nélkül. A fénypont persze kétségkívül a szombat délután volt, amikor egy egész órán át zuhogott az eső, közben kétszer jéggel, és mindvégig akkora volumennel, hogy a templomtornyot se lehetett látni, a kemping melletti úton pedig felnyomta az egyik kanálisfedőt a bugyogó víz, és alig lehetett még az után is elpipiskedni a nagy büdi tócsa mellett valamelyik borászatig, hogy végre végetért a vihar. Az egyórás zuhét rokonoknál vészeltük át, ami jobban hangzik, mint amilyen a valóság volt, mert a rokonok a Repülő Kutató nagybátyja és nagynénje voltak, úgyszintén a kemping lakói és elszánt fesztiválozók. Nekik legalább nem egy kapszulaszálló hatású sátruk volt (a matrac fölött kábé fél méter légtér maradt a mienkben, amit éjjel elég melegre be lehetett szuszogni a bényei tízfokban, de minden átfordulás felért egy expedícióval), hanem egy lakókocsijuk előtetővel. Ez az előtető lényegében egy ponyva volt, ami alatt hősiesen ácsorogtunk “mindjárt eláll” felkiáltással egy órán át, közben időnként bottal és egy kézreeső kempingszékkel nyomkodva alulról az inkriminált ponyvát, hogy le ne szakadjon a rázúduló víz súlyától. A végére csak derékig lettem vizes, bagatell. Ezek után tényleg nem volt más lehetőség, mint átöltözni egyik lenge izéből másik lenge izébe (egészen kivételesen pocsékul csomagoltam, az idő ötven százalékában majd megvett az Isten hidege), aztán belecsapatni a bényei estébe.

A fesztivál alatt az előjelzésnek megfelelően valóban megittam éves borfogyasztásom harmadát, ami vala a három nap alatt két és fél üveg kóstolgatnivaló tizeniksz pincéből, emellett sokat ugráltam mindenféle zenékre, és a szünetekben olyan csudaságokat ettem, mint ázsiai malacpofa szendvics, füstölt velőscsont fűszeres szalszával meg pulled pork almacsatnival (mindez persze nem egyszerre, nyugi). Ezzel, asszem, megvolt az idei nyárra a kikapcsolódás meg az ereszdelahajamat.

Ereszdelahajamat után persze mindig a való világba visszatérés a problémás, és hiába van vakációm, ezt a nyaramat is mindenféle nemszeretem programok szabdalják széjjelfele, úgyhogy ezen a héten valószínűleg Erikkel töltöm majd a legtöbb időt. Addig üsd a varrógépet, amíg meleg, vagy legalábbis amíg megteheted.

Nagyívű terveimnek csak az alábbi tájkép állhat útjába.

A Bűnök Barlangját ellepő ruha-, anyag- és sitthalom még hagyján, de mindkét hülye macska oda feküdt be héderezni.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/10 hüvelyk eská, macs, nyár

 

4/312 – Óóóó, civilizáció

Hazajöttem. Kábé öt perc múlva befekszem egy kád mámorító meleg vízbe, hopfüzsgővel. És hajat mosok. Hosszan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/09 hüvelyk eská, nyár

 

Intermezzó – Csomag, Erdőbénye

Előreláthatólag vasárnapig nélkülöznötök kell édes bülbül szavaimat és papapgájszín ruháimat, de tessék, kábé ebbő fogok építkezni a következő napokban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/06 hüvelyk blabla, eská, nyár