RSS

blabla kategória bejegyzései

5/62 – Valahol másutt

Mások ma tartják a Halottak Napját, én piacjáró- és takarítónapot tartok. Az én halottaim túl távol vannak, azazhogy mit is beszélek, inkább túl közel: alig múlik el nap, amikor nem jutnak eszembe. Beszélek hozzájuk, beszélnek hozzám (a legtöbbször éppen leszúrnak valamiért, mint a pengős malacot – hja, nehéz a megszokástól szabadulni, élő korukban is ezt csinálták). Nem az én dolgom az év egyetlen erre kijelölt napján temetőkben bóklászni egy szatyor mécsessel meg egy puttony virággal, aztán összehasonlító elemzést végezni a krizantémok, koszorúk és lobogó lángocskák számáról – höhh, az én becsületes apukámnak, aki a légynek sem ártott, kevesebben tettek a sírjára valami szajrét, mint a Sacikáék vén hülye részeges nagybátyjának. Azt megteszi más. (Tényleg láttam-hallottam már ilyet. Akkor döntöttem el végleg, hogy ebben a társasjátékban én tutira nem veszek részt, és temetőbe csak akkor megyek, amikor nincs éppen Halottak Napja.)

Nyilván attól, hogy vannak a világban hipokriták, vannak őszinte emberek is. Olyanok, akik csak most jutnak el a távoli temetőkbe, ahol a szeretteiket hagyták. Olyanok, akik nem csak az évnek ezen az egyetlen napján mennek oda megmutatni, hogy igenis gondolnak a halottaikra. Az sem én vagyok. Az apám sírjánál csak egyszer jártam, pedig nincs is olyan nagyon messze, és már tizenegy és fél éve halott. Egy ronda temetőben fekszik egy ronda kő alatt az, amit abból a szétroncsolódott autóból vágtak ki, de az apám valahol másutt van. Már a temetésén is valahol másutt volt, talán a fejünk fölött bólogató hársfalombban.

Meg aztán, ha valaki azt hinné, hogy nem veszem elég komolyan a mai napot, takarítás és piac ide vagy oda: az egyik legjobb versemet éppen a Halottak Napjáról írtam, és tényleg rohadt jó vers az, elhihetitek.

U.i.: mivel felvetődött a dilemma, hogy mások ma nem a Halottak Napját, hanem a Mindenszenteket ünneplik: hátizé, valahol ugyan én tudom ezt, de nekem mégiscsak ma van. Mint ahogy az év első napja szeptember 1-én. És mivel ilyen ügyekben sajna olyan a világképem, mint egy négyévesnek (akkor is mindig hülyén nézek, amikor december 31-én elkezdenek petárdázni), tessék elnézni, ha időnként nonszenszeket írok ide.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/01 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

5/október

Ahhoz képest, hogy takonyban és harákolva telt szinte az egész hónap, így retrospektíve rosszabb is lehetett volna. Galéria!

                                                      

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/10/31 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

Intermezzó – Ajándék, mert pom-pom-pom

Filoméla nevű unokahúgomtól ezt a portrét kaptam születésnapomra. Én vagyok rajta kék pongyolában és igazi cicás nyafogóruhában.

Mindenképpen varrnom kell egy igazi cicás nyafogóruhát. Majd ha újra összeálltam abból a tócsából, amivé a meghatódástól olvadtam széjjel.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/08 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Szaporulat a szekrényben 5/1. – Bokacsimmák!

Mivel ebben az évben annyi holmit vehetek, amennyit csak akarok (feltéve, hogy egy bejövő darab egy kimenő darabbal találkozik), pusztán csak a móka kedvéért október elejéig kellett várni arra, hogy végre vegyek is valamit. Szép.

Az egész mögött amúgy a kellő fordulatok találhatók, amik ilyenkor elvárhatók. Én ugyebár nagy lendülettel megrendeltem a lila virágos bokacsimmát, a biztonság kedvéért 39-es méretben, mert ugye sose lehessen tudni. Nos, kiderült, hogy ezúttal igenis lehessen tudni, akkora volt a lábamon, mint egy csónak. Ennélfogva ki kellett cserélni 38-asra, és igazán nem akarok plusz reklámot csinálni a Sarenzának, de náluk tényleg vissza lehet cserélni a cipőket teljesen ingyé, kiküldik érte az UPS-t is meg minden. Szóval csimma megjött, visszaküldtem, aztán tegnap megint megjött, ezúttal már a megfelelő méretben.

Na most ugye nekem afféle szürke pépet fújtak be fejembe, ami azt mondja, hogy lila virágos bokacsizmát az ember tavasszal hodjon inkább, mint ősszel, valószínűleg februártól kezdve fogjátok többet látni a lábamon, de tessék, voálá, itt van.

Egyúttal viszont, én préda nőszemély, meglátván, hogy az “utolsó pár, 60% engedménnyel dobjuk utánad” kategóriában éppen akciók vannak, vettem egy fekete bokacsimmát is ugyanonnan. Ezt, gyanítom, már most októberben hordani fogom. Amúgy is kedvem szottyant arra, hogy időnként feketét vegyek fel és láncokat csörgessek magamon, mint a Pokol Angyalai, szóval tessék kapaszkodni, lesz még itt olyan goth jelmez is, ha nem fogom vissza magam, hogy a fal adja a másikat. (Szegény diákjaim. És szegény kollégáim. Már annyira hozzászoktak ahhoz, hogy én mindig tarka vagyok, mint a pávián segge, hogy mikor egyszer szürke-fekete ruhákban mentem be, a tanszékvez óvatos tapintattal megkérdezte, nem gyászolok-é. Megnyugtatásul gyorsan megmutattam neki piros kabátomat és narancssárga harisnyámat, hogy nem.)

Na és persze ha bejött két bokacsimma, kimegy két bokacsimma, úgyhogy tessék, ezek a megfáradt darabok távoznak a szekrényből. Tutatiszra, szerintem már van vagy három éve, hogy bármelyik is a lábamon járt. Kicsit fáj is értük a szívem, ezeket én nagyon szerettem, de hát ha nem hordom, nem hordom, így jártunk.

Egyébként nem tudom, hogy ez most egy eddig nem agnoszkált trend része-e az öltözködésemben, de meglehetősen érdekesnek találom, hogy mindkét új bokacsimmának sarka van. Nem hordhatatlanul magas, az tény, de akkor is, sarok.

Tudja a fene, tán mégiscsak elkezdtem nőiesedni cipőileg.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/08 hüvelyk blabla, turkálgat, ősz

 

5/31 – Boule

A tegnapi nap egyetlen kézzelfoghatóan felmutatható teljesítménye a címben jelzett golyóforma kenyér volt, ami ugyan finom lett és megfelelő állagú (kívül ropis, belül puha), de olyan hóka, hogy a bűnjelek eltüntetése végett igen gyorsan meg fogjuk enni. Szólnom kell a Repülő Kutatónak, hogy ha még akar boule kenyeret, csavarozza át egy lépcsőfokkal lejjebb a sütőben a kihúzható rácsot, mert mivel felülre nem fért be a kenyér a vaslábassal együtt, amiben sütni kellett, a sütő aljában voltam kénytelen dekkoltatni, és így esélye sem volt arra, hogy megpiruljon.

A világ általában is gyakran mutatja a szétesés jeleit, és hallatja ennek recsegő-ropogó hangjait, de most kissé mintha felerősödtek volna ezek a jelzések nem csak nagy általánosságban, hanem a mikrokörnyezetemben is, a legbévülről nem is beszélve. Tegnap este vacsorára az Al Cuor Contentóban kötöttünk ki, ami alig egy év után éppen tegnap volt nyitva utoljára, mert Nicola hazamegy a szép napos Itáliába. Radai rosseb. Sose ettem seholse olyan jó gnocchit, mint nála. Emellé pontosan a tegnapi nyavalyás napon tudtam meg azt is, hogy a Dorothea bisztró és kávéház, ahová kisebb-nagyobb kihagyásokkal tizennyolc éve járok, elköltözik, fene sem tudja, hová. Ez volt az a kávézó, ahová én azzal léptem be, hogy egy törzshelyet akarok magamnak, ha már úgyis Szentendrére költözöm, aztán végigasszisztáltam majdnem két évtized tulajdonos- meg profilváltásait, közben pedig megírtam náluk egy negyed disszertációt és kábé harminc esszét, a könyvespolcukon ott van dedikálva az első kötetem. Úgyszintén radai rosseb.

Mindehhez ráadásul erős meghasonlottság állapotában leledzem, hogy finoman fogalmazzak. A hibát még augusztusban követtem el, amikor nekifeküdtem írni csak úgy passzióból, enyhe eufóriában tengve át a hónap kétharmadát, aztán persze le kellett jönni a szerről, vissza ebbe az muncas vilagbele, és én azt hittem, sikerült, de valószínűleg mégse. Tegnapelőtt, miközben az irodámban ültem, és ppt-t gyártottam, minden előzetes figyelmeztetés nélkül megszólalt a fejemben egy már túlságosan is jól ismert narrátorhang, és azóta sem hagyta abba. Én ezt a pasit úgy ismerem, mint a rossz pénzt (igen, pasiról van szó, és naná, hogy jól ismerem, én találtam ki), ennél kitartóbb hülyét pedig még nem pöktem a világra, úgyhogy szarban vagyok, feleim. Nekem most tantárgyleírásokat kell aktualizálnom és cikkeket írnom és az esszékötetemet szerkesztenem, nem pedig több száz éves controlfreakek nyavalygását hallgatnom. Ááááá.

A legrosszabb az egészben, hogy tisztában vagyok azzal, mennyire lehetetlen és mégis mennyire lehetséges felrúgni mindent, ami az előre eltervezett utamon van. Szeretek tanítani, és nagyrészt hasznosnak is érzem a munkámat, ebben a félévben meg különösen. Sikerült végre úgy alakítani át a képzési struktúrát, hogy olyanoknak foghatom a kezét az első lépéseknél, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, és akik az előző évfolyamokban nagyjából trial and error módszerrel voltak kénytelenek boldogulni minden segítség nélkül. A munkámhoz hozzátartozik ugyan egy csomó nemszeretem adminisztratív lópikula is, de mindennek ára van, és én ezt hajlandó is vagyok megfizetni, ha muszáj, márpedig muszáj.

A felelősség kérdése most a kulcs. Amit tanítok és ahogyan tanítom, nem csak a diákjaimnak lehet fontos. Igazán nem akarom túldimenzionálni a munkámat, de minden egyes óvodapedagógus, akivel esetleg sikerült megértetnem valami lényegeset, tömegekre lehet hatással. Puszta matematika: ha egy nálunk végzett óvodapedagógus csak tíz óvodai csoportot nevel fel iskolába menetelig, az máris legalább kétszázötven ember, akire mind kihathat az, mit tanítunk mi a diákjainknak. Szorozzuk be ezt a minden évben végzettek számával, és máris szédítő eredményt kapunk. A második doktorim szintén nem csak az én dicső karrieremhez kell, hanem ahhoz, hogy legalább néhányan tényezőként tekintsenek majd az óvodákra, ne csak úgy, hogy ezek a helyek azok, ahol nénik gyermekekkel játszanak egész nap. (Az én dicső karrierem a felsőoktatás sajátosságainak köszönhetően amúgy is nagyjából a pózna tetején van már most, és nem valószínű, hogy húsz éven belül ennél magasabbra tudnék jutni.)

Mindemellett viszont magammal szemben is van felelősségem, és azt sem nagyon lehet elbagatellizálni. Az élet úgyis piszkosul rövid, miért ne érezzük legalább jól magunkat, amíg tart. Hát én most sajnos egészen pontosan tudom, mitől érezném magamat a legeslegjobban, de az is teljes embert kíván, amit most lehetetlen prezentálni. A legnagyobb baj viszont az, hogy mégiscsak lehetséges. Az írásból nyilván nem tudnék megélni, ez nem az a piac. Én viszont épp most nyáron adtam el a gyermekkoromat egy tál lencséért, mert muszáj volt. Az ilyen muszájok miatt ugyan hosszan vinnyognék egy sarokban, ha megtehetném, de akkor is, eladtam, és elég nagy tál lencse volt az, amit kaptam érte. Akkora, amekkorából legalább öt évig el tudnék ketyegni úgy, hogy semmi más jövedelmem nincs. Igen, természetesen azt mondja a Józan Én, hogy ezt most nem érdemes felélni, gondoljak a jövőre, pláne a nyugdíjas koromra, amikor a kor meglesz ugyan, de a nyugdíj jó eséllyel hideg vízre sem lesz elég. A Józan Énre kellene hallgatni, nem a gonosz kis Énkére, aki térdét csapkodja a röhögéstől, ugyan már, arra sincsen semmi garanciád, hogy megéled a nyugdíjas kort, képzeld el azt a szuperjó forgatókönyvet, amelyben öt év múlva leüt valami gyógyíthatatlan, ami fél éven belül elvisz, és ebben a fél évben arra sem lesz esélyed, hogy világot láss vagy jókat egyél vagy legalább megírd mindazt, amit meg szerettél volna.

Szóval itt pofáznak ezek bennem mindannyian, plusz még regényhősök boronganak és káromkodnak, hát nem csuda, hogy itt állok teljesen tanácstalanul, és istenbizony azt sem tudom, mit csináljak.

Ó, dehogynem tudom. Tantárgyleírásokat, azt. Hallgassatok egy kis zenét.

 

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/01 hüvelyk ajándék, blabla, eská, ősz

 

Évnyitó – Az ötödik

Ahhoz képest, hogy eredetileg csak egy évre terveztem a blogot, holnaptól kezdek bele az ötödikbe, és valószínűleg csinálom is addig, amíg van, aki olvassa. Ilyenek vagyunk mink, hiú állatkák, a közönségért bármit. (További állatkákért a bejegyzés aljára tessék pörgetni.)

Az eddigi évkezdetek terveire és célkitűzéseire nézve itt találni bőségesebb tájékoztató anyagot, ha érdekel valakit. Az ideit (ami a tradícióknak megfelelően szeptembertől szeptemberig tart – hja, akinek az oktatás határozza meg az életét, annak a januárelseje csak egy nap a téli vakáció közepén) mérsékelt mennyiségű önszabotálással tervezem, lesz dolgom-bajom éppen elég. Alig kétféle megszorítást célozok be:

a) ha veszek/turkálok valami ruhafélét vagy cipőfélét, továbbra is az “egy darab be, egy darab ki” szellemében teszem, vagyis minden új beszerzéssel repül egy hasonló kategóriájú régebbi darab. (Szoknya helyett szoknya, kardigán helyett kardigán satöbbi. Tetszik érteni az elvet.)

b) az év során legalább ötvenkét (vagyis nagyjából heti egy) olyan posztot írok, aminek valamiféle kézimunka-témája és -jellege van. Ez lehet egy új holmi varrása, egy régi átalakítása (bármilyen aprócska átalakítás is legyen az), esetleg bármi más kreatívnak nevezhető meló. Ha minden kötél szakad, és semmit nem tudok felmutatni az adott hétre, azt fotózom be, mit főztem éppen, de ebben az évben annyit kell majd használnom az agyamat, hogy a józan eszem és realitásérzékem megőrzéséhez tutira szükségem lesz valami kézzelfogható kapaszkodóra. Ha ezt színes anyagficlikben és thai currykben találom meg, akkor ott, de szükségem lesz rá.

Más változást ezúttal se tessék várni. Középkorú nő vagyok két macskával meg több szekrényre rúgó tarkabarka ronggyal, és nem azért öltözöm, hogy unatkozzak.

És hogy valami látnivalót is nyújtsak a duma mellé, tessék.

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2017/08/31 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz, tél, ősz

 

4/augusztus

Na hát mit mondhatnék. Tarkavót, kivagyokdögölve, holnaptólújhónap, holnaptólújév.

Galéria!

                                                              

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/08/31 hüvelyk blabla, eská, nyár

 

4/július

Kezd az az érzésem lenni, hogy idén mindegyik összefoglalót azzal summázhatnék: jajistenem, micsodahónapvoltezis, delegalábbtarka.

Galéria!

                                                        

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/31 hüvelyk blabla, nyár

 

Szaporulat a szekrényben +1 – Programon és eszemen kívül

Nekem ugyan szeptemberig már nem kéne vennem semmit, de tegnapelőtt elmentünk bóklászni, és a bóklászási útvonalon végtelen sok turkáló volt, úgyhogy visszafogottan ugyan, de tovább bővítettem már most is irreális méretű ruhacipőkendő parkomat. (Mint tegnap roppant nagyképűen elmagyaráztam a Repülő Kutatónak, őtözködős bloggerként kötelezettségeim vannak a nagyérdemű felé, a Repülő Kutató pedig rámhagyta, jaja, kicsim. Asszem, ez a hosszú házasság egyik titka, hagyjuk rá a másikra, ami úgysem életbevágóan fontos.)

Ezúttal semmi színösszhangra meg effélére ne számítsatok, teljesen random darabok estek rám, de hát az én ruhatárammal most már tényleg ott tartunk, hogy nem tudna nekem senki olyan színű holmit adni, amivel nem tudok összehozni minimum öt matchy-matchy kombinációt. Úgyhogy először is turkáltam magamnak egy remek, funkciótlan izét:

Most nagyjából nem fest sehogy, de majd úgyis meglátjátok felvéve, nyamm. Az ilyeneket én nagyon szeretem, nagydarab és könnyű nyári dobjuk-rá-valami-ujjatlanra lebernyegekre mindig vevő vagyok. Az egyetlen, amit hiányolok róla, a zseb, de ha nagyon olyanom lesz, gyárthatok bele annyi zsebet, amennyit csak akarok.

Következő állomásunk vala egy kendő meg egy sál:

A sálat nyilván a fejemen is viszont fogjátok látni, ezeken a tájakon ilyesmikre mindig lehet számítani. Természetesen a kendőt is. (Annak igazi selyem az anyaga, juppijájé.)

Ha már lúd, legyen döglött: itt ez a cipő is, ami ugyan nem turkálós, de kirúgtam a hámból, és megvettem.

A girl can’t have too many red shoes, amirite.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/21 hüvelyk blabla, nyár, turkálgat

 

Intermezzó – Csomag, Erdőbénye

Előreláthatólag vasárnapig nélkülöznötök kell édes bülbül szavaimat és papapgájszín ruháimat, de tessék, kábé ebbő fogok építkezni a következő napokban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/06 hüvelyk blabla, eská, nyár

 

4/június

Micsoda egy hónap volt ez is, te jó ég. Galéria!

                                                        

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/30 hüvelyk blabla, nyár

 

Szaporulat a szekrényben 7. – Ezévi utsó

Nyilván jobb és bőségesebb zsákmánnyal is befuthattam volna a finisbe, végül is elvileg szptemberig ez az utolsó alkalom, hogy bármi ruha- vagy cipőfélét vásárolok magamnak. Eh, úgyis van itthon átalakítanivaló annyi, mint a nyű.

Na szóval, tegnap turkáltam magamnak a ma felvett ruhán kívül két szoknyát

meg egy felsőt.

Ezekért cserébe pedig kihajintom az alábbi cuccokat:

Ha bárkinek kell bármi, mielőtt ezek elhagynák a lakást, kiabáljon.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/17 hüvelyk blabla, nyár

 

Intermezzó – Vixárika avagy huichol nierikák

Mivel ugyebár voltam a torontói textil- meg cipőmúzeumban, és ennek valami nyoma is kéne legyen itt, ha már öltözködős meg bütykölőblogot vezetek, hadd mutatom be nektek, mi mindent lehet tűvel meg színes cérnával elkövetni, ha az ember a vixárika, másnéven huichol törzs tagja, és a rejtelmek beavatott ismerője. (A képek kattintásra megnőnek, ha arra van igény.)

A vixárikák a nyugati Sierra Madre fennsíkján élnek Mexikóban, és hihetetlenül komplex hímzésekben örökítik meg a szintén hihetetlenül komplex hitvilágukat. (Ha többet akartok erről tudni, itt van egy bevezető hozzá.) A hitvilág meg a földrajzi keretek meg a színek együttesen adnak támpontot egy-egy nierika, vagyis hímzés jelentésének értelmezéséhez. A nierikák nem csak hímzések, hanem történetek, üzenetek és fohászok is: az istenekhez szólnak, azok életét és tetteit mesélik el, a közösség számára szolgálnak afféle hímzett mítoszgyűjteményként, de egyúttal meghatározott kéréseket is tartalmaznak. Mindenből ötöt használnak: öt kardinális pont határolja a világukat, és mindegyikhez más-más szín van hozzárendelve (például a Tetei Amarát, vagyis a Csendes-óceánt, ahol az emberevő kígyó lakik, a fekete szín képviseli). Itt viszont nem állnak meg, hanem minden színhez és területhez hozzárendelődnek még konkrét istenek, érzelmek, növények és állatok is. Például a kék, ami a víz meg az eső színe, a Rapawayime vagy Chapala folyóé, ami délről határolja a wixárikák lakta területet, de egyúttal az öt esőisten színe is. A szín meg a minták együttesen adják ki az üzenetet: a szent helyek, a konkrét istenek és pontos kérések/fohászok fejthetőek meg belőlük. És mindezt ilyen technikai aprólékossággal, ni:

Nierikát bárki készíthet, férfi, nő, gyermek, de akinek ez a fő feladata, az a mara’akame: lényegében ők a vixárikák sámánjai. (Igen, hallucinogének is vannak a pakliban, a mara’ akamék peyote-ot fogyasztanak, hogy pontosabban tudjanak üzeneteket közvetíteni. Gondolom, azon nem lepődtök meg, hogy a peyote-nak is öt színe van a nierikákon.)

Na most amikkel én szembetalálkoztam a torontói textilmúzeumban, azokról első pillantásra azt hittem, hogy egy modern művész értelmezései a vixárika nierikákról. Ez részben így is van, de nemcsak: José Benitez Sánchez nemcsak kortárs művész, de egyúttal a zitacuák mara’akaméja. Szóval a továbbiakat tessék úgy nézni, hogy egy bekaktuszlevezett sámán munkái, és egytől egyig gyönyörűek és jelentőségteljesek, és az embernek tényleg viszketni kezd a keze, hogy legalább nyomokban hasonlót kövessen el, de hát erre persze esélye sincs.

Enjoy.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/06/13 hüvelyk blabla

 

4/május

Most is volt minden, mint a búcsúban. Galéria!

                                                            

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/06/04 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

4/268-271 – Beszív, kifúj

Tegnap túlestem az előadásomon, a visszajelzések szerint nem is sikerült rosszul, úgyhogy most végre kiengedett kicsit a görcs, és nekiláthatok újratervezni az életem, ami most egy hétig tinglitangli, utána egy hétig hisztérikus rohanás, aztán majd csak beáll valami egyensúly benne.

Mindenesetre most már fogalmam sincs arról, mikor milyen nap van merrefelé és hány óra: ami otthon délután négy, az itt reggel tíz, szóval kellően össze vagyok zagyválódva, és tényleg elveszett a nyavalyás telefonom. Na de sok beszédnek sok az alja, lássuk a medvét.

Az első itt töltött napon, ami valószínűleg egy péntek volt, akkora jetlagem volt, mint egy ház, úgy is nézek ki. (Ja, és a Repülő Kutató fotózott, ami mindig elgondolkoztat, hogy ha ilyen csámpás-tokásnak lát, ebből mire lehet következtetni. Nyilván az édes bülbül szavaim jelentik a vonzerőmet, de jetlaggel ebből is csak annyi maradt, hogy grr, oááá.)

A mellékelt kép a garázs előtt készült, mielőtt elmentünk kínai eledelt enni all you can eat, és tényleg nem fogtuk vissza magunkat. Aztán visszajöttünk, én kicsit lefeküdtem szundikálni délután négykor, és másnap reggel hatkor ébredtem fel.

És akkor elmentünk várost nézni, majd délután a konferenciamegnyitóra meg -vacsorára.

Ezt a képet még mindig a Repülő Kutató lőtte, de másnap kezembe vettem a dolgokat, és lőn:

Mint látható, szépen járom a házat körbefele (jelzem, legelső este a ház sarka mellől kibújt két mosómedve, és szépen átmentek az úton, úgyhogy akkor már végképp tudtam, nem Európában vagyunk). És akkor megint elmentünk koferenciára, és én tovább fostam az előadásom miatt.

És akkor tegnap végre megtartottam az előadásom.

Ha tudtam volna, ki a védőszentje a kétségbeesett vöröshajú kvázikutatóknak, akkor hozzá imádkozhattam volna, de a képen épp csak egy úgynevezett kardinálispintyet láttam meg, aki cserregve és pirosan húzott elfele. Az előadás után meg elmentünk egy ezúttal közel-keleti al you can eat-be, ahol este nyolctól egy órán át egy hastáncosnő keringte körbe az éttermet a falafeles és hummuszos tálkák között, szóval megvolt a napi abszurd, ahogy köll.

Ma asszem egy kedd van, és én kezdek kiengedni, mindjárt elmegyünk világot látni a Repülő Kutatóval gyalog, és ennek roppant sajátságos következményei leszenk, de van nálam mentolos lábkrém, úgyhogy mindenre fel vagyok készülve. Fotót majd holnap.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/30 hüvelyk újracucc, blabla, eská, nyár, tavasz

 

Bocsi

Nyugalom, még megvagyok, de

  • be vagyok sózva a konferenciától
  • elvesztettem a telefonom
  • wifim hun van, hun nincs
  • asse tudom, a fejem hol van.

Szóval tessék várni türelemmel, egyszer csak felmerülök innen ebből az izéből, és akkor lesz blog is.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/27 hüvelyk blabla

 

Intermezzó – Csomag, Torontó

A konferencia-előadásom még mindig valahol a láthatáron túl van (hétfőn adok elő), délelőtt indulunk, nekem meg általában ilyenkor egyetlen valamire sikerül koncentrálnom, a mitvigyekmagammalra. Hát akkor erisszük.

Ha lehet hinni az időjósoknak, Torontóban mindvégig 18 és 21 fok között lesz a hőmérsék, ami nekem meglehetősen oké, soha jobbat. Ehhez viszont legalább két alkalom van, amikor hozzávetőleg decensen kell kinéznem: az előadás meg a nyitóünnepségi utáni díszvacsora, ahová a Repülő Kutatót is magammal viszem. (A poén kedvéért természetesen több embert fog ismerni az asztalnál, mint én. Ja, így jár az, aki sokat repül meg kutat.) Az ott töltött idő további programja nagyrészt Torontóban fel-alá fintergés lesz (textilmúzeum!!! cipőmúzeum!!!), amely alatt nem hozhatok szégyent a magyar őtözködős bloggerekre, nemdebár. Ja, és emellé persze a család körbehurcol minket fél Ontarión, mint a véres kardot, a Repülő Kutatót ismerve pedig legalább két alkalommal addig fogunk gyalogolni valami hegyre fel vagy hegyről le, amíg bokáig kopik a lábunk. (Azzal ne foglalkozzatok, hogy Torontó környékén lényegében nincsenek hegyek. Ő megoldja.)

Szóval ezekkel az előfeltételekkel kell elkezdenem a pakolászást. Ó, és ne legyen semmi se túl gyűrődős, mindent tudjak kombinálni mindennel, és ne vigyek magammal sok holmit se, mert a gép ugyan elviszi meg visszahozza, de azért jó lenne a bőröndöcskében némi szabad kapacitás, ha esetleg valaki akciósan rámsózza a Niagara vízesést. (Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Kanadában lényegében minden sarkon kaphatók Burt’s Bees kozmetikumok. Kezdje már el valaki forgalmazni ezeket Magyarországon is, köszke. Nem járunk olyan gyakran Észak-Amerikában. Én pláne nem, 2008-ban voltam utoljára.)

Ruhaneműim széles tárából kiindulópontként a fekete-szürke-fehér cuccokat kotortam elő, mert ezúttal erre szottyant kedvem. Bevallom, iszonyú nagy volt a kísértés, hogy varrjak magamnak egy komplett új útiruhatárat, de hálistennek időm nem volt rá.

Na tehát ez volt a kiindulópont: három ruha, egy póló, egy nadrág, egy blézer, a jólismert kameez, az igen praktikus nagydarab fekete táskám (not pictured), egy pár kulturált cipő, meg egy sál arra az esetre, ha valahol (pl. a repülőn) dögletesen megy a légkondi.

Ölég bánatos, mi? Nyilván ebből is fel tudnék öltözködni egy hétig, de valami színes mégiscsak kéne, nemdebár. A kezdeti opciók úgy festettek, hogy vagy kékkel, vagy narancssárgával dobom fel a készletet, de aztán a Liberty of London kendő eldöntötte nekem a kérdést. Úgyhogy a készletbe bekerült még a kendő, a vele mintegy véletlenül harmonizáló kistáska (not pictured), két kardigán (ezekre valószínűleg szükség lesz), két szaladgálós cipő, valamint egy ujjatlan meg egy hosszúujjú póló. A plusz cipőket a lábam valószínűleg megköszöni nekem, miután a Repülő Kutatóval leszek, és nála a könnyű kis séta hét kilométernél kezdődik. Hegyre fel, természetesen.

Persze tájainkon a kiegészítőkre is kellő csínnel ügyelünk, úgyhogy abból is összeraktam egy kis kupaccal, például nyakláncból “csak” ennyit. Katicák menni Kanada.

Mivel viszont még csak reggel hét van, és én az utazás előtti jajmicsináljak tragikus állapotában, tízig még történhet itt minden, sőt annak az ellenkezője is. Jáj.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/25 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz

 

4/április

Na, tudjuk le egy füst alatt a havi visszatekintőt is. Galéria!

                                                          

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/30 hüvelyk blabla, tavasz

 

Szekrénypurgálás, egy-két-hááá – 1. felvonás

A márciusi beszerzések mián ki kell akolbólítanom a szekrényből egy ruhát, egy tunikát, egy gatyát, egy mellénykét, egy ujjatlan pólót, két hosszú ujjú pólót meg két kardigánt, valamint egy sálat meg egy pár cipőt. (A körömlakkokat meg a harisnyákat nem tekintem ruhadarabnak, azok fogyóeszközök.) Na most, az a gyanúm, több is lesz ebből. Gyün a tavasz, a meleg holmik elmennek nyári álmot aludni (velük majd ősszel foglalkozunk), a többi pedig azt kérdezi, hát mi meg most mit csináljunk. Van, akinek azt tudom válaszolni, hogy nyuginyugi, te maradsz, van, akinek azt, hogy sajnálom, drágám, de elválnak útjaink, viszont van jópár olyan is, amire csak a fejem vakarom, mert szép holmi, jó holmi, de nincs szorosan hozzánőve a szűvemhez. Amikor kinyitom a szekrényt, átnézek rajta, aztán következőkor is meg következőkor is, és úgy múlik el a szezon, hogy maximum kétszer veszem fel, akkor is ímmel-ámmal meg jobb híján, esetleg direkt azért, hogy ne porosodjon ott bent magányosan, nem pedig azért, mert igazi kedvem van hozzá.

Amit itt az alábbi képen láttok ruházatot meg cipőzetet, az mind olyan holmi, ami méretre meg minőségre teljesen rendben van (=hordható), de többnyire kimaradnak a körforgásból, vagyis minden darabot láttatok már, de esetenként a három és fél év alatt is csak egyszer vagy kétszer, ami marhára nem sok. Van közte olyan is, amit meguntam. Olyan is, amit régebb sokat hordtam, most meg már alig. Olyan is, ami nem teljesen kompatibilis a testalkatommal, például túl bő a nyaka vagy túl szűk mellben, ami nyilván nem jelenti azt, hogy más számára is ugyanezek a problémák léteznének vele kapcsolatban. Összefoglalóan: ezek nem “mindenáron-ki-akarom-vágni” ruhák, de igencsak “veletek-meg-mit-kezdjek” ruhák.

A blog negyedik évében csak mérsékelten szabotálom magam, úgyhogy ideje egy ilyen felvonásnak is. Ennélfogva a következő két hétben minden reggel itt kezdem az öltözködést ennél az állványnál. Olyanformán tessék elképzelni, hogy ácsorgok egy kicsit ezek előtt a holmik előtt, aztán ugyan lehet, hogy megfordulok, és odagyaloglok a szekrényemhez más cuccokért, de előtte kapnak némi esélyt arra, hogy felhívják magukra a figyelmet. Amelyikről majd úgy érzem, hogy még nem aknáztam ki eléggé, meg mégiscsak sajnálnám kihajintani, az marad, a többi viszont repül a “mindenáron-ki-akarom-vágni” ruhákkal egyetemben (azokat egyelőre nem rakom ide, hogy ne zavarjanak össze).

A következő két hét pont jó lesz erre a célra, fele munka, fele vakáció, lesz itt mindenféle hőmérséklet tíz foktól huszonötig, szóval ha innen valamelyik cucc még így sem kerül sorra, akkor biztos, hogy máskor se. Úgyszintén, ha valamelyik cucc még ilyen kiemelt helyzetben sem tud meggyőzni arról, hogy nekem erre szükségem van, dettó repül.

És, mint mindig, a repülő ruha most is szabad préda. Tessék jelentkezni nyugodtan, ha menet közben valamelyikre kedvetek szottyan.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/04/01 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, tavasz

 

4/március

Ha ezt a hónapot sikerült túlélnem, már bármit sikerül, de azért ne kiabáljuk el, még csak harmincegyedike van és reggeli fél kilenc. Galéria!

4-184  4-185  4-186  4-187a  4-187b  4-188                                                      

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/03/31 hüvelyk blabla, tavasz