RSS

eská kategória bejegyzései

4/239 – Félig tele, félig üres

Az árgyélusát neki, túl korán és túl későn van a kishitűségi rohamokhoz, pedig éppen most gázolok a sűrűjében. Szépírónak túl könnyű vagyok, lektűrírónak túl nagyigényű (magammal és a közönséggel szemben is, nyilván), úgy akarok leírni dolgokat, hogy ne mondjam ki, de az olvasó megértse, és úgy akarom hazudoztatni a hőseimet, hogy mindenki értse, mi az igazság.

Ehhez még tortahab, hogy pénteken fejemre esik Giggü is, aki ugyan egy csodás cukibigyó, de az egyéves-háromhónapos éppen az a kor, amikor már a gyerekek roppant gyorsan képesek helyet változtatni, de éppolyan gyorsan elesni is, veszélyérzetük még nincs, igényük az emberi kommunikációra már van, de kellő eszközük arra, hogy pontosan megértessék magukat, nuku. Jáháháháj.

Na, vissza a kézirathoz. Most már nem hagyhatom abba, és péntektől úgyis más lesz a főprogram.

Mit ne mondjak, tényleg igencsak beszartforma fejem van ezen a képen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/26 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/328 – Kizökkent az idő

Hej de megváltozott az időjárás. Tegnap délután még olyan meleg volt, hogy a sütőből frissen kivett pitákat a teraszra tettem kihűlni, ne fűtsék nekem tovább a lakást. (Timó rögtön el is lopott egyet, váljon egészségére. Öreg kutya már ez, nincs más öröme, csak a vakargatás meg a kaja.) Ehhez képest ma igencsak elkelt a dzseki, amíg eltotyogtam masszázsra.

Na mindegy, én most úgyis 2012 októberében vagyok Pesten. Nagyrészt.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/25 hüvelyk eská, nyár

 

4/327 – Írni, irgalmatlanul

Néha, hogy ibolyaszerényen bevalljam, még önmagam is képes vagyok meglepni végtelen sokoldalúságommal: amellett, hogy pofázásból élek, őtözködős blogot vezetek és virágocskákat hímzek mindenhova, annyiféle dolog írásával próbálkoztam, hogy se szeri, se száma. Vers, széppróza, tudományos szöveg, esszé, ismeretterjesztés populáris irodalomról meg persze akkor már egy kis populáris irodalom is neki bele, hogy az se maradjon ki. (És nem, még azt se mondhatnám, hogy az asztalfióknak dolgozom: a fentiek közül mindenből megjelent már itt-ott kevés vagy sok, és még csak nem is a legrosszabb helyeken.) Nyilván ennek a szétburjánzásnak az a következménye, hogy egyiket se tudom megfelelő mélységben és erőbedobással művelni, különösen, ha azt is hozzátesszük, hogy irgalmatlan lusta vagyok – még pontosabban nem lusta, hanem kényelmes, de azt tényleg irgalmatlanul. A feladataim kilencvenöt százalékát határidőre teljesítem, és olyan marhaságokat is bevállalok, amikre senki sem kényszerít, lásd második doktori. Ehhez képest viszont például a tegnapi napot mámorító semmittevéssel töltöttem, kilencvenes évekbeli nagyívű akciószarokat vizionálva, különös tekintettel John Woo munkásságára motorbiciklikkel, galambokkal és mexikói patthelyzetekkel, ahogy ezt köll.

Nyilván ennek (nem John Woonak, hanem a szélrózsa minden irányába egyidejűleg tartó szerzői munkásságomnak) az is a következményei közé tartozik, hogy szinte mindenki, akivel beszélgetek erről, mást akar olvasni tőlem. A családom (milyen meglepő) a készülő családregényt, a barátnőim a készülő lektűrt, folyóiratok szerkesztői esszét, undzóvájter. Még költői munkásságomra is van egy visszautasíthatatlan ajánlatom, Poett ugyanis a télen varrt két kordruháért cserébe meg fogja szerkeszteni a verseskötetemet. Mármint ha végre befejeztem, mert az kábé 85%-on áll, és ahogy magam ismerem, a kész versekbe is bele fogok nyúlni, mert nincs olyan, hogy véglegesen kész szöveg, csak leadási határidők vannak, amikor is kitépi valaki a megírtakat az ember kezéből.

Szerencsére Poett őszig nem ér rá egyelőre, így a verseket legalább be tudom hajítani a hátsó polcra. A múlt héten viszont éppen a fel-alá viharzás közben kaptam levelet az egyik kiadónál, ahol évekkel ezelőtt publikáltam, hogy oké, tudják, megmondtam előre, egy-két évig lélegzetet venni se lesz időm ezügyben, de van-e valami új cucc, mert érdekelné őket. Hátizé. Új cucc, a szokásoknak megfelelően, egyharmadig kész állapotban van, és én ugyan pontosan tudom, mit akarok belőle írni és hogyan, de a mikor, na az teljesen más tészta.

Mikor, mikor. Hát például most. Elvileg ugyebár vakációm van. Kár, hogy ez az időszak az is, amikor a nap meg a dögmeleg kifőzi az agyat a fejemből, úgyhogy válogatott túlélési stratégiákra van szükségem ahhoz, hogy bármiféle értékelhetőt alkossak. Szerencsémra ilyenkor esik igazán kézre az inszomnia, mai reggelemet négykor kezdtem kávéval és kézirattal a teraszon (aztán persze visszabújtam még egyet szundikálni, de a szándék is fontos, ugye).

Csak kitartson az elszántság, és minél később rontsanak rám kishitűségi rohamok. Azok még a kényelmességnél is irgalmatlanabbul rontják a teljesítményt.

De hogy a blogprofilnak is aggyunk egyet: a sok nyári lebernyeg közben ideje volt felvenni valami olyasmit is, amiben leellenőrizhetem, van-e még derekam. Hm. Valamennyi akad, de ezügyben is ideje lenne lépni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/24 hüvelyk eská, nyár

 

4/326 – Békésen vadul

Ötkor ébredni arra, hogy vadul villámlik, és mindehhez békésen esik – rosszabb napkezdetem sose legyen. Ezek után pedig miért ne öltözzek fel olyan dilisen, ahogyan csak akarok.

A pipezöld gumipapucs csak ráadás.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/23 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/325 – “My brain hurt like a warehouse”

Komplex hülyeségeket álmodni, ez nálam mindig megvolt, de ma éjjel még a szokásosnál is inkább összejött, lévén hogy azt álmodtam, világvége van. Apokalipszissel viszonylag gyakran szoktam álmodni, de olyankor mindig valami extra természeti csapás az oka, meteor, cunami, kiskutyafüle. Nos, ezúttal az emberiség kihalása volt a program, miközben fű, fa, virág és természet köszöni szépen, jól. Az embereknek viszont higanyszínű amőbaféleségek kezdtek folyni a szeméből, aztán pár óra leforgása alatt megőszültek és demenciát kaptak, akiknek pedig még megvolt az ép esze, fásultan várták, ők mikor kerülnek sorra. Brrrr.

És mindeközben folyamatosan ment David Bowie-tól a “Five years”.

A való világban viszont szombat van, és ha szombat, akkor piac, ahová fel lehet venni az új lebernyeget a régi ruhával, és ha már úgyis nyár van és piac, akkor jöhet a tízféle paradicsom, nyamnyam – hogy optimistán fejezzem be ezt a posztot, fene a higanyszínű amőbákba.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/22 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/324 – De genere Regenera

Ma regenerálódós napot tartok apró matatnivalókkal, mert ugyan én vagyok a Tetovált Hölgy, és nem nyugszom addig, amíg nem lesz mindenki más is éppolyan tetovált, de most kell egy szusszanásnyi idő, mielőtt újabb írnivalókba és egyéb nagyívű projektekbe vetem magam. Tegnap renováltam fejemen a pipirost, ma renoválom körmeimet és pofámnak bőrét is. (Kedden úgy leégtem, mint a sicc, pedig csak a városban mászkáltam, képemen ötvenes faktorszámú izékkel. Szerencsére volt nálam napozás utáni lötyke, mert hanem most is úgy festenék, mint egy főtt homár.)

A regenerálódás ránk is fér, a nyavalyás vonat két és fél óra késéssel döcögött be a Keletibe, pedig anélkül is elég hosszú út lett volna. Ebből a kétésfélből másfelet Gyergyószentmiklóson sikerült abszolválnunk, ahol egyszerűen csak megállt a szerelvény, aztán nem moccant. A vasutasok ugyan fel-alá rohangáltak, mint a mérgezett egér, de senki se strapálta magát azzal, hogy velünk is közöljön bármit, úgyhogy végül rákérdeztem, és azt a választ kaptam, hogy elromlott a mozdony. Fiiiiinom. Az elromlott mozdonyt amúgy véletlenül se kapcsolták le rólunk, hogy hozzanak helyette egy másikat, hanem addig düngettek és zörömpöltek rajta, amíg végre elindult. Ezalatt elment mellettünk három másik vonat. Jobb és értelmesebb tennivaló híján az ablakból szemléltem Gyergyószentmiklós vasútállomásának estéjét: több csobánkutya vonult fel-alá meg egy fél tucat bőszoknyás rányi a pulyákkal, a sarki kocsma előtt egy időtépázta napernyő alatt ott iddogáltak a helyi illumináltak, míg végül kijött a szintén időtépázta, tupírozott pultosnő fényes cicanaciban meg crocs-papucsban, szája sarkába ragadt csikkel, és összeszedte a székeket meg az asztalt az illumináltak alól, aztán bezárta a kócerájt.

Amikor már a vasútállomás kocsmája is bezár, tudhatod, hogy ideje elindulni, mindegy, merre. Na hát mi még egy fél órán át báloztunk ott ülve, míg végre sikerült, és az út további részén még összeszedtünk egy óra késést, úgyhogy tényleg lestrapáltan és saját levünkben értünk haza. Ma ennek megfelelően valószínűleg nem is megyek sehová – estére van ugyan egy meghívásom buliba, de még nem tudom, alkalmas vagyok-e arra, hogy az utolsó hévvel kússzak haza Újlipóciából.

Most viszont akkor elő a körömlakklemosóval meg a körömlakkal. Ez utóbbi valószínűleg balti-kék lesz és csillámos, mert mikor fessen az ember magára ilyesmit, ha nem ilyenkor. Vakációm van, vakációm van, mondogatom magamnak. Ha elég sokat mondogatom, el is hiszem.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/21 hüvelyk eská, nyár

 

4/323 – In suc propriu

Ez azt jelenti, hogy saját levében, és a gyümölcsös meg paradicsomos konzervdobozokra szokták ráírni. Én is saját levemben vagyok most alaposan megpácolva, de legalább már (mint a háttérből is látható) itthon tartózkodom hozzá.

A vonat mellesleg százötven perc késéssel érkezett meg, és ha lesz majd hozzá energiám, azt is elmesélem, hogyan szedte össze. Most viszont tisztálkodás.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/20 hüvelyk eská, nyár

 

4/322 – Kvóta

Öszvecuccoltunk, a húgom lelépett kocsival a saját diliháza irányába, de nekünk csak este van vonatunk.

Előre szólok, hogy ha nem találunk ennél értelmesebb programot, bús bánatunkban elmegyünk turkálni anyámmal, pedig én már teljesítettem az idei kvótát. Tudjátok mit, ezúttal defintíve úgy érzem, hogy a magamcsinálta szabályok csak addig értelmesek, amíg nincs kedvem megszegni őket.

 

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/19 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/321 – Csoportfotó

Minden fontosat és sürgőset és hivatalosat elvégeztünk, amit el kellett, jártunk nemszeretem rokonnál nemszeretem ügyeket megbeszélni, ácsorogtunk egy csűrben pókhálós dobozokat böngészve, és készítettünk az eladott ház előtt egy utolsó csoportfotót. Szociábilis családom ezek után elpályázott a szélrózsa minden irányába, hogy huszon-harminconéve ismert barátnőiket meglátogassák.

Én valószínűleg aludni fogok, mután bementem a napfényes zöldövezetből a 10,5 négyzetméteres tolltartónkba. Sok volt ez a néhány nap.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/18 hüvelyk eská, nyár

 

4/320 – Sietős

Eladtuk a házat. Mindjárt megyünk, elintézzük az erdőt is.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/17 hüvelyk eská, nyár

 

4/319 – Édes otthon

Ha nem tudnánk röhögni a világon, nem lenne érdemes otthon lennünk benne, hogy Tamási Áront parafrazáljam (poetica licentia, no – pontosan tudom, hogy ő mit mondott).

Jelen pillanatban hármunk otthona egy 10,5 négyzetméteres szoba (a Bűnök Barlangja pontosan ugyanekkora, csak jelzem), az ablakon túl a Vártemplom harangozik és kakasok üvöltenek, valamint este hétkor rákezdett egy úgynevezett druzsba is. A túloldalról hálistennek nem hangzik be semmi, mert ott már dél óta keresztelő buli van. A szintetizátoros csávót Gyurikának hívják, és nagy átéléssel játssza a Best of Zámbó Jimmyt. Nyakkendőben, nyakkendőtűvel, hegyesorrú fényes cipőben, és olyan kiadós aftershave-kísérettel, hogy amikor elvonult mellettünk az udvaron bagózni, majdnem leszédültünk.

A húgom még nem érkezett meg, szóval a jövő tartogat további abszurd izgalmakat is. Röhögni necesse est.

A képminőségen majd még dolgozunk. Ez volt a legjobb, amit estefelé össze tudtam hozni a panzió udvarán.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/16 hüvelyk eská, nyár

 

4/318 – Hologram

Ma elutazom a szülővárosomba, ahol öt éve nem jártam, hogy eladjak egy házat, amiben gyakorlatilag felnőttem, és amiben tíz éve nem lakik már senki, akiért érdemes lenne visszamenni. Mivel nem egyedül vagyok ebben a szószban, és a többiek jelentősen normálisabbak nálam, a következő pár napban valószínűleg minden érintett családtagom felváltva fog emlékezni, fecserészni, bőgni és káromkodni, én meg csak ülök majd, mint egy fagyott varjú, vagy ami még rosszabb, kedvesen mosolygok mindenre, mint egy Szíriuszról lesugárzott hologram. Az eddigi tapasztalatok alapján feltehetőleg fél év múlva jutok el abba a stádiumba, hogy én is emlékezzek, bőgjek és káromkodjak, de az majd úgy jön ki belőlem, mint gennygejzír egy felszakadt kelésből.

Nem, tényleg nem akarok ennél többet mondani a dologról.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/15 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/315 – Várni, csak várni, mindig csak várni

Ezúttal ezt dobta ébredéshez az agygép, de kivételesen nem egészen véletlenül. Hétfőn azt állapítottam meg, hogy amikor az embernek két külön cucca van bent két külön kiadónál, a kétféle “jajistenemmileszebből” kölcsönösen kioltja egymást, és nem marad izgulnivaló, csak a fáradt nyugi meg a zen. Ez mostanra nagyrészt elmúlt, mert az egyikről éppen ma lesz döntés, kiadják-e, nemadják-e, ennélfogva némiképp megint jajistenemmileszebből van.

Ennek örömére ma tényleg kiganajozom a Bűnök Barlangját, oszt belefekszem. Idegizgatottságra nincs jobb gyógymód, mint a színes ficlik. Mindehhez pedig nyilván valami fekete és egyszínű dukál, mert nincs abban semmi buli, ha nem látszanak az ember ruháján az odatapadt varrási hulladékok.

És Celó ezúttal az ablakpárkányt hányta le a miheztartás végett. Jaj, de rémes egy vircsaft ez, Istenkém.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/12 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/314 – Passzív

Tecciktunni, van olyan, hogy “aktív pihenés”, meg vannak olyan napok, mint a mai.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/11 hüvelyk eská, nyár

 

4/313 – Sitt

Ma hajnalban háromnegyed ötkor arra ébredtem, hogy dörög az ég, de úgy, mintha most azonnal le akarna szakadni. Az elmúlt három nap után persze az volt az első félkómás gondolatom, hogy “úristen, a sátor”, aztán szinte azonnal megnyugodtam, hogy szilárd tető van a fejem fölött, semmi vész.

Sátorban aludni amúgy nem nagy csapás, de a bényei időjárás ezúttal nem volt a legkiegyensúlyozottabb közreműködő a borfesztiválon – az ember vagy megfőtt, vagy szétfagyott, és mindezt lényegében átmenet nélkül. A fénypont persze kétségkívül a szombat délután volt, amikor egy egész órán át zuhogott az eső, közben kétszer jéggel, és mindvégig akkora volumennel, hogy a templomtornyot se lehetett látni, a kemping melletti úton pedig felnyomta az egyik kanálisfedőt a bugyogó víz, és alig lehetett még az után is elpipiskedni a nagy büdi tócsa mellett valamelyik borászatig, hogy végre végetért a vihar. Az egyórás zuhét rokonoknál vészeltük át, ami jobban hangzik, mint amilyen a valóság volt, mert a rokonok a Repülő Kutató nagybátyja és nagynénje voltak, úgyszintén a kemping lakói és elszánt fesztiválozók. Nekik legalább nem egy kapszulaszálló hatású sátruk volt (a matrac fölött kábé fél méter légtér maradt a mienkben, amit éjjel elég melegre be lehetett szuszogni a bényei tízfokban, de minden átfordulás felért egy expedícióval), hanem egy lakókocsijuk előtetővel. Ez az előtető lényegében egy ponyva volt, ami alatt hősiesen ácsorogtunk “mindjárt eláll” felkiáltással egy órán át, közben időnként bottal és egy kézreeső kempingszékkel nyomkodva alulról az inkriminált ponyvát, hogy le ne szakadjon a rázúduló víz súlyától. A végére csak derékig lettem vizes, bagatell. Ezek után tényleg nem volt más lehetőség, mint átöltözni egyik lenge izéből másik lenge izébe (egészen kivételesen pocsékul csomagoltam, az idő ötven százalékában majd megvett az Isten hidege), aztán belecsapatni a bényei estébe.

A fesztivál alatt az előjelzésnek megfelelően valóban megittam éves borfogyasztásom harmadát, ami vala a három nap alatt két és fél üveg kóstolgatnivaló tizeniksz pincéből, emellett sokat ugráltam mindenféle zenékre, és a szünetekben olyan csudaságokat ettem, mint ázsiai malacpofa szendvics, füstölt velőscsont fűszeres szalszával meg pulled pork almacsatnival (mindez persze nem egyszerre, nyugi). Ezzel, asszem, megvolt az idei nyárra a kikapcsolódás meg az ereszdelahajamat.

Ereszdelahajamat után persze mindig a való világba visszatérés a problémás, és hiába van vakációm, ezt a nyaramat is mindenféle nemszeretem programok szabdalják széjjelfele, úgyhogy ezen a héten valószínűleg Erikkel töltöm majd a legtöbb időt. Addig üsd a varrógépet, amíg meleg, vagy legalábbis amíg megteheted.

Nagyívű terveimnek csak az alábbi tájkép állhat útjába.

A Bűnök Barlangját ellepő ruha-, anyag- és sitthalom még hagyján, de mindkét hülye macska oda feküdt be héderezni.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/10 hüvelyk eská, macs, nyár

 

4/312 – Óóóó, civilizáció

Hazajöttem. Kábé öt perc múlva befekszem egy kád mámorító meleg vízbe, hopfüzsgővel. És hajat mosok. Hosszan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/09 hüvelyk eská, nyár

 

Intermezzó – Csomag, Erdőbénye

Előreláthatólag vasárnapig nélkülöznötök kell édes bülbül szavaimat és papapgájszín ruháimat, de tessék, kábé ebbő fogok építkezni a következő napokban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/06 hüvelyk blabla, eská, nyár

 

4/309 – Partiállatok és fesztiválmadarak

Mint ez köztudott (ha még nem az, tessék köztudni) mink a Repülő Kutatóval igazi partiállatok és fesztiválmadarak vagyunk, úgyhogy a mai nappal ellejtünk Erdőbénye irányába, ahol a “Bor, mámor, Bénye” keretein belül én a következő három napban megiszom évi borfogyasztásom usque harmadát. Kérdezhetitek, hogy aki ennyire nem-borivó és nem-fesztiválozó, ugyan mit keres egy borfesztiválon, de a BMB-t meglepő mértékben szeretem. Kellő arányban van benne bor, kaja, zene és természet, elég kicsi és eléggé nagy területen szétszórt ahhoz, hogy ne kapjon az ember tömegiszonyt, a környék befogadókapacitását tekintve nem is igen van hová növekednie, és eléggé messze van ahhoz, hogy a népek eleve céllal menjenek oda, ne csak kiugrani délutánra egy kakasos nyalókáért (melynek implikációiról szentendreiként elég sok tapasztalatot szerez az ember, mert ez a város vagy üres, vagy túlzsúfolt, középút nincs). Attól persze lehet, hogy éppen idénre nő túl a tűréshatáromon, de meglátjuk.

Mindenesetre tavalyhoz hasonlatosan idén is elfogyott áprilisra az összes szálláshely, úgyhogy tavalyhoz hasonlatosan ezúttal is sátorral megyünk. A kemping a focipálya mellé van kijelölve a falu közepén, ami azt jelenti, hogy nem kell azon spekulálni, hogyan jut haza az ember beborozva éjfélkor a harmadik faluban lévő szállására, és akár négykézláb is haza lehet kúszni a Magashegyi Underground koncertről. Tavalyhoz képest annyi változást tudunk felmutatni, hogy három nap polifoam után közöltem, öreg vagyok én már ehhez, így idén vettünk egy felfújható matracot, ami 42 centi magas. Tegnapelőtt este tesztelésképpen némi gimnasztika és káromkodás közepette felhúztuk a sátrat, beleillesztettük a matracot, majd felfújtuk, haddlám, belefér-e, meg milyen lesz ez majd nekünk. Jelentem, nekünk, ajjj, nagyon jó lesz. Viszek lepedőt, párnát és paplant is. Mint mondtam, öreg vagyok én már a polifoamhoz, de még a hálózsákhoz is.

A Repülő Kutató persze most még lábjegyzeteket gyárt valami tanulmányba, úgyhogy én a Bűnök Barlangjában próbálom visszafogni magam, ne akarjak összeütni két óra alatt egy komplett útiruhatárat. Nyilván épp annyi szükségem lenne rá, mint a Szaharának egy kis plusz homokra, de hát nem is azért csinálnám, mert muszáj. (Mármint ha eltekintünk a viszkető ujjaktól és a sok szép anyagtól, ami szemrehányón pislog felém.)

Mivel két hónapja nem varrtam semmit, és ez nem maradhatott ennyiben, mégiscsak összeütöttem magamnak egy új ruhát a megszokott recept szerint. Hiába, no, van akinek az igényes szalonmunka meg a kísérletezés a kenyere, és van akinek a másfél órás ruhák (szabással együtt), de az lehetőleg olyan anyagból, ami kiüti az ember szömit.

A mellettem látható szatyor nem a ridikülöm, hanem a(z egyik) kajás tartály, amit magunkkal viszünk, de olyan szépen passzol a ruhámhoz, hogy nem hagyhattam ki.

Amit szintén nem hagyhattam ki: egy akkora nyakkivágás hátul, amiben nemcsak a hóka hátam, de a tetoválásom is látszik. Jah, én tényleg egy partiállat vagyok.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/06 hüvelyk eská, nyár

 

4/307 – Majdnem tizennégy ív

Tegnap délután végre leadtam a kéziratot. Még egy csomó mindent szerettem volna csinálni vele, de ideje volt kiengedni a kezemből, hogy kapjak végre valami visszajelzést is. Szokás szerint persze ilyenkor, mint minden nagyobb méretű szöveg elküldése után, fáradt vagyok, csalódott és kicsit üres, az agyam tovább őröl, és nyilván ezúttal sem tudom kialudni magam, pedig lehetne.

Mindegy, no, mától vakációm van, úgyhogy irány a Bűnök Barlangja és egy kis csendes szöszmötélés a legformátlanabb klepetyusomban. Még az sem kizárt, hogy mindeközben egyszer csak elszundikálok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/04 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/304 – Pompadour

A bátorság mindig elnyeri jutalmát. Mármint a mesékben. A valóság kissé másként fest. Én például tegnap, miután kábé öt perc alatt végeztem a jegyvásárlással,* bevágódtam fejjel előre egy BioHairbe** hajat vágatni. Kíváncsiak és türelmetlenek már most lepörgethetnek az oldal aljára, hogy megnézzék a végeredményt.

Igen, tudom, ez sokatok számára maga a rettenet lehet, tökidegen akárkik rontanak neki csattogó ollókkal az ember hajának, sehol az a bizalmi viszony, ami egy állandó fodrásszal fennáll, és technikailag nem várhatod el azt sem, hogy minden apró dilidet tudomásul vegyék. Mindent összevéve viszont ez engem nem zavar. Lássuk be: tökmindegy, ki a fodrászod, utólag senki sem ragaszthatja vissza az átabotában lenyírt hajat – de hát nyugi, az úgyis kinő tök magától. Summa summárum, ha nincs időm-türelmem-satöbbim megkeresni a szemközti nagy piros házban Líviát, akinek a lánya érdeklődik a kísérletek iránt, és a múltkor befőttesüvegekben kristályokat nevelgettek, akkor marad a BioHair. (Líviát nem csak úgy hasraütésből mondtam, létező személy, ő az én mondhatni állandó fodrászom, már ha alkalmazható ez a jelző olyasvalakire, akihez évi egyszer, max. kétszer berontok hajat vágatni. Az viszont mindig strapa. Először is, telefonálni kell. A telefon az én kriptonitom, ha eddig nem mondtam volna. Másrészt meg sose tudni, mikor ér rá ő, mikor érek rá én, összeegyeztethető-e ez a kettő, satöbbi. Amikor én hajat akarok vágatni, azt mindig azonnal akarom, nem két hét múlva.)

Az ismert körülmények nyomására ezúttal is inkább bevágtattam egy BioHairbe, van-e éppen szabad fodrászuk, mire ők, hogy naná, mit szeretnék? Mondok, mosás, igazítás, szárítás, ez a haj így nekem elég jó, csak a törött végeket kéne kicsit megcsipkedni, meg valami rendszert teremteni benne, mert ez most már úgy fest, mint PomPom és egy puli szerelemgyermeke. Ebben a pillanatban elém perdült jövendő fodrászom, egy medveméretű szakállas fiatalember vállig tetovált karokkal és olyan frizurával, amit pompadournak hívnak, mire bennem hirtelen röfögni kezdett egy bátor vaddisznó, és amikor megkérdezte, konkrétan mit szeretnék, aszontam, eh, ma van a vizsgaidőszak utolsó napja, innentől két hónapig úgyis olyan hajat hordok, amire csak kedvem szottyan, tudod mit, csinálj vele, amit akarsz.

Van Az üvegburában egy jelenet, amikor Esther Greenwood úgy dönt, juszt is elveszti a szüzességét, mindegy kivel, és levelezésbe kezd az egyik potenciális jelölttel, aki olyanokat írogat neki, hogy kedveli a humorát, meg a húgára emlékezteti, és akkor Esther napnál világosabban realizálja, hogy nem lesz ebből semmi. Na, nekem az volt tegnap az Esther Greenwood-pillanatom, amikor a tetovált medve csak úgy hirtelen kijelentette, hogy tökre tetszik neki a hajam formája meg színe meg ahogy hozzám passzol, és én napnál világosabban realizáltam, hogy ajaj, nagyjából ugyanazzal a fejjel megyek majd ki az ajtón, amivel bejöttem, épp csak meg lesz igazítva meg beszárítva. És így is lett.

Asszem én most már így maradok in aeternum. Pedig ezúttal tényleg meglett volna a lehetőség, hogy nekem is rárittyentsenek a fejemre valami extrát, például egy pompadourt.

Mivel szombat van, nyilvánvalóan a piac felé igyekszünk az esőben. (Siralmas banda vagyunk, az e heti hajszában elfogyott a házból minden zöldség és tej, de még a macskák szárazpapija is, tegnap este és ma reggel is kis büdös cicapástétomot voltak kénytelenek enni. Meg is ették mind. Szárazeledelben tanúsított kényes ízlésüket a legolcsóbb büdös pástétomocskák iránti vonzalmuk kompenzálja, hogy szépen mondjam.) Ennélfogva most nézzétek meg a hajam yol, mert a légköri nedvesség így is, úgy is bedauerol, úgyhogy holnapra megint PomPom és egy puli szerelemgyermeke várható, épp csak megtrimmelve egy kicit.

* Jelzem, a menetjegyirodán meglepődve hallgatták, hogy az Elvira használhatatlan, és én hiába próbáltam bármiféle komfortfokozatú és árú jegyet venni rajta, mindenre azt mondta, hogy elfogyott. (Hát ezért voltam én tegnap piszok ideges, mert ugyan irreálisnak látszott a dolog, de mi van, ha mégse Elvirával van gond, hanem tényleg elfogyott minden. Nem lehet semmit se kizárni ebben az élet nevű disznóólban.) Nos, legalább megnyugodhattunk, hogy a MÁV átlátható és kristálytiszta utasellátási rendszerében a belső kommunikáció zökkenőmentesen hiányzik.

** Disclaimer, miként ez az őtözködős blogokon szokás: nem fizetnek nekem a reklámért.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/01 hüvelyk eská, nyár