RSS

eská kategória bejegyzései

5/84 – Not happy this way

Ma reggel, amikor ébresztő után (plusz három szundi!) nekiláttam belezúdítani a szennyesbe a Pexet megjárt ruháimat, mert tegnap este háromnegyed tízkor, mire hazaértem, túl fáradt voltam hozzá, kísérteties hirtelenséggel megképzett előttem a Bad Girl videoklipjéből az a részlet, amikor Madonna hazatér a rosszlánykodásból, kihajigálja a retikülből a használt fehérneműket, aztán odagór egy adag kaját a macskának, magának meg kitölt egy pohár fehérbort. Tökmindegy, hogy én éppen jólánykodásból tértem vissza, és nem egy pohár bort töltöttem ki magamnak, hanem egy bögre teát, nagyjából ugyanaz a szisztéma agnoszkálható az én életemben is, a klipbeli csaj összevissza kefél, én összevissza tanulok meg tanítok, mind a ketten közepesen boldogtalanok vagyunk, és a végén úgyis mindenki ugyanúgy végzi, hogy ráhúznak egy lepedőt.

Vidám és optimista vagyok, mi? Na akkor bele ebbe egy kis tarkabarkát, hadd nyikorogjon. Még ha ez nem is Azzedine Alaia, mint a Madonna ruhája. (Alaia is meghótt a múlt héten. Grr.)

Közben valahol-valahogyan – lassan már én se tudom, mikor fért bele – beestem egy-két turkálóba is, és szereztem magamnak egypár nekem-új holmit, de lövésem sincs, mikor lesz rá érkezésem, hogy beblogoljam. Talán holnap, mielőtt megint visszarohannék Pexre. Ráadás: a piros-fekete vastag bukléblézeremről, amit a mai hajcihőhöz magamra rántottam volna, kiderült, hogy elfeslett a hátán. Na mármost olyan nincs, hogy engemet csak úgy elszabotáljanak mindenféle blézerek, az meg lesz fótozva. Majd. Valamikor.

Addig, ha már úgyis emlegettem, nesztek egy kis zene.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/23 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/82 – Kellemetlen

Nagyon kellemetlen állapotban vagyok, a robbanáskész-hisztérikus verzióm akar előtérbe tolakodni, mindezt viszont természetesen egy olyan időszakban teszi, amikor erre nincs se lehetőség, se idő, se semmi. Iszonyú sok és sokféle tennivalóm van, a szélrózsa minden irányába rohanok egyszerre, és a nagyját kötelességből teszem, nem pedig azért, mert valóban fontosnak, hasznosnak vagy mulattatónak érzem.

Persze, persze, tudom, általában pontosan így fest mindenkinek az élete, de azért nem kellene, hogy így legyen. Én ráadásul ezúttal totális tehetetlenséget is érzek mindezek mellé. Már megint csak belelavíroztam magam egy csomó mindenfélébe, és nem tudok kimászni belőlük.

Holnap valószínűleg nem lesz érkezésem fotózkodni, de mindegy is, kicsi csomaggal megyek Pécsre, úgyhogy csak a fehérneműt, a harisnyát meg a pólót cserélem le holnap. Őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/21 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/81 – Vasárnapig

Ezt a hetet a legszívesebben teljesen törölném a naptáramból. Kétszer megyek Esztergomba, kétszer Pécsre, kiselőadást kell tartanom, dolgozatot írnom, babámfüle.

Ha már vasárnap reggel lenne, kifejezetten elégedett volnék, hogy legalább idáig eljutottam.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/20 hüvelyk ősz, eská

 

5/80 – Báli szezon

Mint a mellékelt ábra mutatja,

a) hazaértünk,

b) tegnap végül tényleg eljutottam fodrászhoz.

Majd egyszer mesélek arról is, milyen úgy tölteni egy hétvégét egy hotelben, hogy pénteken a gólyák báloznak, szombaton meg egy borrend, de most ajándékcsomagolni indulok, mert délután valami nagy és komplex családi ünneplés várható a szomszédban, már követni sem tudom, kinek születésnapja-névnapja-akármije, de alkohol is lesz. Sok alkohol.

Holnap viszont már istenbizony valami egyebet fogok felvenni, és ezt vehetitek fenyegetésnek is.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/19 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/79 – Volt, nincs

A kurzus megvót. Én is megvagyok még. Asszem most elmegyek hajat vágatni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/18 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/78 – Tetőtől (majdnem) talpig

Már megint kutyákon át megy az út délre, előtte kitérővel északra. Délután rettenetesmód kitancsitancsizom magam, aztán Repülő Kutató, Emese, Pex, holnap pedig kuksolás és a neveléstudomány szaknyelve.

Azt még nem tudjuk, nem maradunk-e szombat estére is csak a móka kedvéért, ha már odamentünk, és aztán vasárnap vágtassunk vissza, de holnapra már gyártottam konzervet, szóval nem maradtok poszt nélkül. Igaz, nem lesz annyira extra áutfit, mint a mai: ebből a kesztyű, a cipő meg a harisnya kivételével mindent magam varrtam, ráadásul újracuccként.

És nagyobb élvezetemet is leltem benne, sajna, mint a tudományban.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/77 – Deklaráció

A mai nap azzal kezdődött, hogy bejött anyósom, és átnyújtotta (“kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel”, ahogyan ezt anno a marosvásárhelyi rádió kívánságműsora mondta) születésnapi ajándékomat, ezt a sapkát itt a fejemen nü.

Nyilván ha kapok egy új sapkát, akkor azt fel kell venni, anélkül nem az igazi. Pláne egy ilyen ellentmondásos darab esetében. A formája olyan, mintha a Baker Street szabadcsapatából szalajtottak volna, de az oldalán ez a csicsa… Egyrrészt elég jó poén annak bizonyítására, hogy igenis középkorú nő vagyok, aki egyik vidéki kisvárosból jár át tanítani a másik vidéki kisvárosba, másrészt viszont meg hát mégiscsak, izé, akkor az ember hozzáöltözzön ehhez a deklarációhoz, alulöltözze, túlöltözze, viccet csináljon belőle, hogyan merre és miként.

Mára egyelőre ezt hoztam ki belőle az ellenségek összezavarása és megtévesztése végett, de nyilván lesz még ebből kísérletezgetés dosztig, mert ez a sapka többé-kevésbé idegesít, és én az ilyen problémák elől nemigen szoktam meghátrálni. (Azt már megnéztem, a dekor ragasztva van, nem varrva – micsoda trehány munka ez kérem, heh -, szóval még leoperálni sem könnyű. Na majd meglássuk.)

Nesztek egy közelkép is a csicsáról, hogy megérthessétek dilemmáimat.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/16 hüvelyk eská, ősz

 

5/76 – Derű

Áldott nap ez a mai, legalábbis eddig az volt, és már mindjárt dél. Ez az áldottsága pedig abban áll, hogy nem történik semmi, vagy legalábbis nem értesültem róla, csak mászkálok itthon nyájas kinemszarjale nyugalommal, tetyekvetyek, motyogatok, téli holmijaimat rendezgetem és fótozgatom, kesztyűk és zoknik párját keresgélem, s legnagyobb dilemmám abban áll, hogy a frissen vett csirkemellet normannosan, katalánosan vagy tikka masalának főzzem meg vacsorára.

Lécci, kedves jó univerzum, ne is küldjél ma nekem semmi történést sehonnan, ez most itt éppen jó.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/15 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/75 – Törekvés

A mai áutfit annak a nemes, kettős vágynak a szellemében jött létre, hogy egyrészt mutassunk némi viktoriánus elegánciját a cipővel, szoknyával meg kabáttal (a karcsúsított fekete kord lesz az), másrészt pedig vegyünk fel mindehhez egy adag kényelmes és ébrentartó rózsaszínt.

Elkezdődött a visszaszámlálás a szorgalmi időszakból, feleim. Mindehhez viszont, pusztán csak a miheztartás kedvéért, innentől december közepéig egyetlen nyavalyás hétvégém sem lesz, ami szabad lenne.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/14 hüvelyk eská, ősz

 

5/74 – A szalmakalap-axióma

“Mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak, fiam” – mondogatták nagyanyáim, és most ugyan szalmakalap-idő a legkevésbé sincs (broáfosan ronda szél fú odakint, mindehhez meg havas esőt és más cukiságokat jövendöltek), de más szempontból továbbra is igencsak megszívlelendőnek tartom az elhangzottakat.

Mindenekelőtt: megvan az ideje annak, amikor az ember eldönti, hogy tovább nem feszítheti a húrt, mert csúnya vége lesz. Tegnap elküldtem időben a leadandó tanulmányt, hurrá. Egy másiknak szerdán lenne a leadási határideje, és ugyan kábé hatvan százalékos készenléten áll az is, de ha most nekilátok legyártani a maradék negyvenet meg hozzá a kötelező kiskapitálisokat, csütörtökre már ahhoz se leszek elég jó, hogy élőhúsnak adjanak el a lómészárszékben. Ezt meg, köszi, de inkább nem. Pláne hogy a csütörtök ezek után háromszáz perc pofázást igényel, a péntek kétszáznegyvenet, és mihelyt este kilépek pénteken a munkahely kapuján, bevágódom Emesébe, mellyel a Repülő Kutató rögvest Pécsre fuvaroz. Igen, szombaton megint a csúnya kis teremben kuksolás programja következik. (Gyanítom, ezen a napon sem lesz semmiféle epifannatikus élményem a neveléstudománnyal kapcsolatban. Nemigen szokott.)

A fentebbieknél fogva ma a “húzd meg – ereszd meg” folyamatnak az “ereszd meg” részével foglalkozom, mert piszkosul rám fér. Próbálom rendezni soraimat, eltalpalok ebben a broáfos időben macskakajáért, rendezgetem kicsinyt az e heti oktatás anyagát, és ha akad arra is egy kevéske energia, beülök kicsit a Bűnök Barlangjába. Remélem, Erik még szóba áll velem, mert olyan ritkán nyúlok ebben az új, tudománnyal tönkrezsúfolt életemben szegény varrógéphez, hogy már szinteszinte beszőtte a pók.

Előbb viszont irány a macskapapi meg útközben a könyvtár, két tonna könyvet kell visszavinnem.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/13 hüvelyk eská, ősz

 

5/73 – Csikicsuki

Tegnap délelőtt anyám érkezett meg, ma délelőtt a Repülő Kutató teszi ugyanezt, estére pedig ki kell mennie a házból egy tanulmánynak. Mottónk: “miért csinálnánk egyszerűen, ha bonyolultan is lehet”.

Mint szoktam mondogatni, a zöld a remény színe meg a libafosé, úgyhogy én most olyan reményteljes vagyok, mint egy virágcsiripes áprilisi reggel, de a folytatásban lehet itt még minden, akár novemberi dermedt iccaka is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/12 hüvelyk ősz, eská

 

5/72 – Jeremiád

Tegnap este rút szibarita vázként fogmosatlanul és lesminkeletlenül gurultam be az ágyba, amiért úgy fél percig határozottan szégyelltem is magam, de aztán persze elaludtam annak rendje és módja szerint, mintha csak leütöttek volna. Mivel ma csak délután megyek tanítani (jaja, a buli soha nem ér véget), optimistán hétre állítottam be az ébresztőt. A macskákba épített óra valami teljesen mást mutathatott, mint a mobilomé, mert fél ötkor testületileg megjelentek a hálószobában, és verni kezdték egymást, hogy melyikük kepeszthet fel a cipősdobozok mellé a polcra (a szokásos fotóim szekrényháttere mellett, rendezői jobbra van az inkriminált polc). Jellemző módon időnként hetekre elfeledkeznek arról a polcról, de ha valamelyiküknek eszébe jut, akkor a másik is rögvest oda akar felülni. Két macskára elegendő hely nincs rajta, és valószínűleg nem is lenne érdemes azért strapálnom magam, hogy legyen, mert akkor már úgyse érdekelné őket az egész, én meg ott állnék egy totálisan kihasználatlan polccal. Meh.

Természetesen a hajnali polcfoglalós buli után nem tudtam visszaaludni, úgyhogy jobb híján felkeltem, és lelkiismeretesen pótoltam tegnapi elmaradásaimat fog- és pofaügyben. Ez utóbbi különösen rámfért, úgy néztem ki az összes elkenődött szemfestékkel és szempillaspirállal, mint egy pandamaci. Lemásztam a konyhába, főztem egy kávét. Megittam. És utána, gyakorlatilag a következő pillanatban, már 6:35 volt.

Az a gyanúm, az öregedés leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem történik ugyan semmi, de az marha gyorsan. Ezt már ugyan megfogalmaztam néhányszor, de ma reggel egészen nyomasztóan szembesültem vele, úgyhogy jobb ötlet híján akkor már megmostam a hajam is, egye fene. Ekkor pedig Poci lehányta a kelimszőnyeget, és mivel nem ő a rezidens hányómacska, hanem a másik, előbb átturkáltam egy fogpiszkálóval a végterméket, nem megint valamiféle orsóféreg vagy miabokám miatt hányik-e. Nem. Valószínűleg csak az agyam akarta csesztetni. Jelentem, sikerült.

Ezek után pedig kényelmesen elhelyezkedtek egymás seggében, és szundikálni kezdtek, lásd illusztráció.

Mivel most már minden mindegy, sutba dobtam az egyik íratlan szabályom (olyannyira íratlan, hogy még ide sem írtam le sose), ami azt mondja ki, hogy tanítani felvehetek farmert vagy felvehetek edzőcipőt, de sose vehetek fel farmert és edzőcipőt. Hát tessék, most ezt is áthágtam. Azért a melegítőfelső előtt mindenképpen meghúzzuk a határt.

Nyugtassatok meg, hogy legalább kívülről elég viccesnek és érdekesnek tűnik az életem, mert belülről, Isten bizony, úgy érzem, hogy leginkább Jeremiás prófétára kezdek emlékeztetni, különös tekintettel a siralmak terén kifejtett munkásságára.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/11 hüvelyk ősz, eská, macs

 

5/71 – Gombperec

Don Fülig James Gomperez hidalgót hívta Gombperecnek, én a konferenciákat szoktam így illetni, ha ennyire legyalult állapotban vagyok, mint most. Ma az intézményünk rendez egyet, amiről eredetileg azt gondoltuk, kicsi és csendes gombperec lesz, de roppant naivan nem vettük számításba az akadémiai szféra hisztérikus publikációs nyomását és pofázási kényszerét, amelynek következményeként ott állunk nyolc szekcióval és száznál több résztvevővel, valamint mindenki síkideg. Ennyi ember között óhatatlanul lesz olyan, akinek Igényei vannak meg Sértettsége meg a végén Panaszai, mindezt csupa nagybetűvel, fene ennek a szakmának a hiúságába. Én még szekcióelnök is vagyok az egyik szekcióban, csináltam már ilyet néhányszor életemben, és nagyon jól tudom, hogy egyes előadóknak (tökmindegy, mennyi ideje dolgoznak az oktatásban) egyszerűen nincsen rá képessége, hogy korrekt módon betartsák az időkeretet. Nyilván általában éppen ezek azok, akik unalmasan, hosszú lére eresztve és bánatosan bégetve nyökögik végig az előadásukat, és a nekik kiárendált tizenöt perc végére még mindig csak a bevezetésnél tartanak. Aztán majd jöhet a Felháborodás meg a Panaszok, amikor megvonják tőlük a szót.

Nemcsak rohadt hosszú nap lesz ez tehát rengeteg buktatóval, hanem még a fejem is fáj, ezzel a fejfájással ébredtem hatkor, és lehet, hogy egész nap kitart, szóval lehet, hogy a végére azzal távoznak a paidagógia felkent apostolai, hogy “hú, az a vörös nő, hát az olyan goromba, mint egy szódáskocsis”. Öreg vagyok én már ehhez, no, mint Murtaugh őrmester az alsógatyában kotkodácsoláshoz.

Ahhoz is öreg vagyok, hogy kiskosztümökben feszengjek végig ilyenféle napokat, szóval ha valaki csak azért nem tud esetleg komolyan venni, mert házivarrott kardigányban vagyok sárga harisnyával, simán elmehet Herbart dolmányára vitézkötésnek.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/70 – Kettészakítni

Van az a kafa kis jelenet a Húsz év múlvában, amikor a három (plusz egy) testőr megint elkezdi keverni a málnaszőrt, Mazarin bíboros pedig, mivel ő egy művelt ember, a Thisbe című operából idéz Ausztriai Annának, mégpedig azt, hogy “A világ összefog kettészakítni lángunk”.

Na körülbelül ez tapasztalható errefelé is, a nagyobbik laptopom (az, amelyikbe beleöntöttem szeptember elején fél deci vizet) egyre gyakrabban fagy le, különben is lassú, mint egy Pobjeda óra, úgyhogy most már hetek óta a kis piros mütyürre vagyok utalva, ami addig szép és jó, amíg nem próbálok nagyobb lélegzetű munkákat végrehajtani vele. Tortahabként még az is ott van, hogy túl kevés rajta a tárhely (ez egy ilyen tuinvan mütyür), ezért pendrájvokkal meg vandrájvokkal bűvészkedem összevissza. Ennek eredményeként úgy elkavartam egynihány fontos dokumentumot, hogy fél órába telt elővarázsolni, melynek végére nyilván síkideg lettem és közepesen kétségbeesett. A rohadék pendrájvon amúgy nem tudom megnyitni az egyik rohadék ppt-met, mert hibaüzeneteket sikoltozik, lövésem sincs, miért. De hát nekem abból a szarból tanítanom kellene, könyörgöm!

Hát ezek mennek errefelé meg a bárányfelhők, és ennyi erővel akár vigyoroghatok is, mert úgyis mindegy. Viszont legalább a macskák budijait kipucoltam. Szépen állunk, ha ez a legvigasztalóbb dolog, ami éppen történ velem.

Az alábbi képen életem mindösszes pillanatnyi súlyosbító tényezője rajta van: a mütyür, a pendrájv, én, valamint Poci, aki éppen azt készül eldönteni, a mütyürt próbálja-e leverni az ölemből, a sálamat vegye el, vagy a pulóveremből húzzon ki random szálakat.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/09 hüvelyk eská, macs, ősz

 

5/69 – Papagájvirág

Mivel alapvető munkaköri kötelességeimen túl két tanulmányt, egy konferencia-ppt-t és egy kötet szerkesztését kellene befejeznem igencsak záros határidőkön belül, szinte törvényszerű, hogy tegnap este a buszon hazafelé egy új regény ötlete ugrott bele két lábbal a fejembe, kellő alapossággal széttaposva agyam rendezett kertjének árvácskáit és cinniáit, aztán némi ugrálás után távozott, de emlékül azért ott hagyott a széttiport ágyás közepén egy ménkű nagy papagájvirágot.

Igen, ez egy teljesen új regény ötlete. Nem a befejezetlen három közül az egyik, nem egy befejezett folytatása, és nem olyan narrátortól való, aki eddig a fejemben dumált volna. A rohadt életbe, már megint itt van egy új valaki az eddig akárhány mellé, akinek azt mondogathatom, hogy pofa be.

Általában azt gondolom, hogy az írás tíz százalék ihlet, kilencven százalék munka, fegyelmezettség nélkül nem működik, és az alkotási vágy kínjainak édes üvöltése egy nagy darab romantikus humbug, de úgy éljek, ha ez így megy tovább, leszedálva végzem egy zártosztályon.

Egen, így fest egy bolond írónő, aki éppen péksütiért indul, hogy legalább az legyen a lakásban, ha józan ész nemigen akad. (Dénes jó Istenem, ezen az őszön most először veszem fel Nágyezsdát, pedig már csúful kifelé tart a szezonja.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/08 hüvelyk eská, ősz

 

5/68 – Naiva

Az én igencsak naiv optimizmusról tanúskodó tanári ambícióim között főhelyen szok szerepelni, hogy bármi is legyen, a diákok ne vegyék észre, éppen mennyire vagyok nyomott és szorongós, de asszem, ma ez kivédhetetlen lesz. Tudja Isten, hogy mi okból, de olyan végtelen kelletlenséggel indulok munkába, hogy arra nincs kifejezés.

Attól persze megpróbálok jó képet vágni az egészhez, de hát nincs mese, meghalt Andersen, igencsak magam alatt vagyok. Ez a hét még nehéz, meg a rákövetkező meg az arra következő is, és tényleg kezdek ledarálódni bennük.

Na akkor ide ehhez egy adag tarkabarkát, ahogy esik, úgy suppan.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/07 hüvelyk ősz, eská

 

5/67 – Fele-fele

A nap fele gépeléssel, a másik fele szaladgálással telik, és én mindkettőnél jó néven venném, ha valaki más csinálná helyettem, de nincs ilyen szerencsém.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/06 hüvelyk ősz, újracucc, eská

 

5/66 – Lift

Tegnap mintegy blogolási szabadságon voltam, nem is igazán tudom, miért. Talán mert úgy gondoltam, mit mutogassak magamon meg a sokszor látott rozsdaszínű nyafogóruhámon, meg egyébként is szinte egész nap mosogattam meg aludtam meg nemcsináltamsemmit.

Most persze ennek következtében heveny bűntudat mardos, mert annyi dolgom van, mint égen a csillag. Sajnos nem vagyok a megfelelő mentális állapotban hozzájuk, és ez csak romlik egy ideje. Minél több nemszeretem dolgot kell csinálni, annál jobban halogatom mindet, aztán egyre több bűntudatot érzek a halogatás miatt, és egyre nehezebben bírom rávenni magam arra, hogy megcsináljam azt a sok nemszeretem dolgot. Mostanra már egészen görcsös és torokszorító módon utálok egyes feladatokat, ennélfogva még annyira sem vagyok képes hozzájuk fogni, mint eddig.

Nyilván ebből az ördögi körből is ki fogok majd keveredni valahogyan-valamikor, de most éppen az alján vagyok ennek a dolgoznikéne-ezerfeladat-hűdeutálommindet állapotnak, és igazán nem látom, hol a felfelé tartó lépcső vagy rámpa. Különben is, amire szükségem lenne most, az egy lift, de a jelek szerint az én dolgozós életem is éppen annyi belátással van megszervezve (többek között általam is, nem tagadom), mint a hármas metró felújítása, és coki akadálymentesítés.

Pedig igény lenne rá.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/05 hüvelyk eská, ősz

 

5/62 – Valahol másutt

Mások ma tartják a Halottak Napját, én piacjáró- és takarítónapot tartok. Az én halottaim túl távol vannak, azazhogy mit is beszélek, inkább túl közel: alig múlik el nap, amikor nem jutnak eszembe. Beszélek hozzájuk, beszélnek hozzám (a legtöbbször éppen leszúrnak valamiért, mint a pengős malacot – hja, nehéz a megszokástól szabadulni, élő korukban is ezt csinálták). Nem az én dolgom az év egyetlen erre kijelölt napján temetőkben bóklászni egy szatyor mécsessel meg egy puttony virággal, aztán összehasonlító elemzést végezni a krizantémok, koszorúk és lobogó lángocskák számáról – höhh, az én becsületes apukámnak, aki a légynek sem ártott, kevesebben tettek a sírjára valami szajrét, mint a Sacikáék vén hülye részeges nagybátyjának. Azt megteszi más. (Tényleg láttam-hallottam már ilyet. Akkor döntöttem el végleg, hogy ebben a társasjátékban én tutira nem veszek részt, és temetőbe csak akkor megyek, amikor nincs éppen Halottak Napja.)

Nyilván attól, hogy vannak a világban hipokriták, vannak őszinte emberek is. Olyanok, akik csak most jutnak el a távoli temetőkbe, ahol a szeretteiket hagyták. Olyanok, akik nem csak az évnek ezen az egyetlen napján mennek oda megmutatni, hogy igenis gondolnak a halottaikra. Az sem én vagyok. Az apám sírjánál csak egyszer jártam, pedig nincs is olyan nagyon messze, és már tizenegy és fél éve halott. Egy ronda temetőben fekszik egy ronda kő alatt az, amit abból a szétroncsolódott autóból vágtak ki, de az apám valahol másutt van. Már a temetésén is valahol másutt volt, talán a fejünk fölött bólogató hársfalombban.

Meg aztán, ha valaki azt hinné, hogy nem veszem elég komolyan a mai napot, takarítás és piac ide vagy oda: az egyik legjobb versemet éppen a Halottak Napjáról írtam, és tényleg rohadt jó vers az, elhihetitek.

U.i.: mivel felvetődött a dilemma, hogy mások ma nem a Halottak Napját, hanem a Mindenszenteket ünneplik: hátizé, valahol ugyan én tudom ezt, de nekem mégiscsak ma van. Mint ahogy az év első napja szeptember 1-én. És mivel ilyen ügyekben sajna olyan a világképem, mint egy négyévesnek (akkor is mindig hülyén nézek, amikor december 31-én elkezdenek petárdázni), tessék elnézni, ha időnként nonszenszeket írok ide.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/01 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

5/október

Ahhoz képest, hogy takonyban és harákolva telt szinte az egész hónap, így retrospektíve rosszabb is lehetett volna. Galéria!

                                                      

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/10/31 hüvelyk blabla, eská, ősz