RSS

újracucc kategória bejegyzései

5/17 – Zengés

Az élet szép meg minden, de anélkül ellettem volna, hogy fél háromkor olyan irgalmatlan égzengésre ébredjek, amilyet az ember nem várna szeptember közepén. Nyilván nem tudtam visszaaludni, úgyhogy némi forgolódás után felkeltem, majd a “csakazértis hétvégém van, bmeg” szellemében divattervező műsorokat néztem a YouTube-on, miközben a macskáim valahol a láthatáron túl éppen verték egymást, csak úgy passzióból, hogy ne unatkozzanak.

Aztán eltotyogtam kávét főzni, mert már miért ne, és majdnem szívszélhűdést kaptam, mert a konyha padlóján ott volt valaminek az ökölnyi méretű véres hullája, jézusmáriaszentjózsef, hát ezzel jár, ha az ember ragadozókat enged a lakásába, de mi a nyavalyát ejtettek el ezek a vadállatok, áááá.

Közelebbi vizsgálat során persze kiderült, hogy a vadállatok egy motring piros fonalat ejtettek el, mely természetesen eredetileg a Bűnök Barlangjában volt, úgy tíz méterrel odébb, ráadásul az emeleten, de nekem ott abban a pillanatban tényleg nem volt szükségem kávéra, áááá. És miközben én még mindig gutaütötten szédelegtem a konyhában, Celofán a miheztartás végett lendületesen lehányta a nappaliban az ablakot. Komolyan, ennek a macskának olyan ütemérzéke van, mint egy prímabalerinának. Ezt el is mondtam neki különböző népi motívumokkal díszítve, de le se szarta, vö. ezzel jár, ha az ember ragadozókat enged a lakásába.

Ami a további ragadozókat illeti, a nyakam bal oldalán valami egészen irreális kinézetű dolgot agnoszkáltam, ami feltehetőleg pókcsípés nyoma lehet. Ha nem az, még sose nőtt ki belőlem olyan gonosz ikertestvérem, mint amilyen most készülődik kifele.

Mivel gusztustalan eseményből elég volt mára ennyi, most visszakúszom a Bűnök Barlangjába egy tábla csokival és egy bögre narancsos teával, mert ma még mindig tart a “csakazértis hétvégém van, bmeg”. Sajna, már most érzem, hogy a lelkiismeret nevű sunyi szörnyeteg a fogait polírozza és a körmeit reszelgeti, úgyhogy ha holnap is égzengéssel és fél háromkor kezdődik a nap, nem fogom már olyan világi hívságokkal múlatni a szárnyas időt, mint ma, hanem morogva ugyan, de leadni és előadni valóimmal fogok foglalkozni, egye meg a fene a protestáns munkamorált.

De ha már úgyis ilyen izgalmasan kezdődött a nap, és most is búsan csepeg odakint az eső, legalább legyünk máma olyan vidámak, mint egy mesekönyv-illusztráció a gonosz tornacipős bozorgányról, aki vérengző vadállatokkal él együtt egy büdösnagy kunyhóban.

Reklámok
 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská – 5/4 – Kardigánmentés, avagy kicsiből nagyobbat

Nagyobb ruhadarabból kisebbet csinálni nem nagy kunszt, a fordítottja már nehezebb meló. Mindemellett ez sem reménytelen és megoldhatatlan, épp csak nem elegendő hozzá a nyisszant-varr eljárás, hanem a nyisszant-betold-varr módszert kell bevetni.

Sajnos (bár a blogolvasók szempontjából talán nem annyira sajnos) ezt az eljárást is kénytelen leszek demonstrálni itt ni, merthogy én, hülye mókuska, nagy lendülettel kidekoráltam a múltkoriban ezt a szürke kardigánt,

de annyi eszem nem vala, hogy előtte leellenőrizzem, jó-e ez még rám.

Abból persze gyanút foghattam volna, hogy egy olyan mosásból került elő meglehetősen gyűrötten, ahol csak fekete meg szürke tiszta pamut holmik voltak, de hát ilyen vagyok én, no. Summa summárum: a jelek szerint valaki (vagy én, vagy a RK, de nem akarom hárítani a felelősséget) ezt a nyomorultat hetven fokon mosta ki, ő meg ennek elvárható módon vidáman összement. (Igen, gyanakodhatnék arra is, hogy nem ő ment össze, hanem én szét, de sem a mérleg, sem a többi ruhadarabom nem ezt állítja, szóval mégiscsak a kardigán lett kisebb, nem én nagyobb.) Nos, ha az élet citrommal kínált, csináljunk belőle limoncellót: mutassuk be, hogyan lehet kardigánt bővíteni.

Mindenekelőtt egy olyan anyagra van szükség, ami struktúrában, vastagságban és színben közel áll a bővítendő darabhoz. Na most, én szoktam ugyan emlegetni, hogy nálam semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, de ezúttal olyan bizonyítékot tudok erre prezentálni, hogy a fal adja a másikat. A Bűnök Barlangja bőséges tárházából ugyanis előkotortam azokat a passzédarabokat, amelyeket akkor nyírtam le a valahai pulcsiról, amikor kardigánná alakítottam. Cirka négy évvel ezelőtt.

A pulcsi aljáról levágott passzék pont megfelelő hosszúságúak voltak ahhoz, hogy betoldást készítsek belőlük, hurrá. Ezután következett a nagy ugrás a semmibe: szétvágni a kardigánt. Logikus módon a betoldások oda kellenek, ahol szűkecskének érzed a megnagyobbítandó ruhadarabot: esetünkben ez nem csak a mellényrészt, de az ujjat is jelentette. Jelen helyzetben csakcsupán ujjatlan holmikkal tudtam volna felvenni szegénykémet ahhoz, hogy ne érezzem túl szorosnak, márpedig ez az izé nekem most őszre kell, nem nyári kánikulába, úgyhogy nem cicózunk, nyissz az ujját is.

Úgyhogy ott maradt nyomorult kardigán kiterítve, mint egy boncolt béka. Közvetlenül a varrásvonal mellett vágtam szét, majd az oldal- és ujjavarrást is lenyírtam róla, mint a képen látható.

Egy mosásban összement gyapjúholmi egyetlen nagy előnyt nyújt, de az a jelen esetben jókora: nem kell tartani attól, hogy elfoszlik a vágott szél, össze van az már filcelődve becsülettel. Épp ezért nem is szegtem el a szabadon maradt széleket, csak elegyengettem őket.

A passzét rágombostűztem a kardigán elejére (két rugalmas anyagnál nem lehet csak úgy uccuneki dolgozni, mert mindig ott a veszély, hogy elcsúszhatnak egymáson, aztán például az ujj eleje másfél centivel hosszabb lesz a hátuljánál),

aztán cikcakkal rávarrtam, így ni.

A hátulját is hozzágombostűztem a csíkhoz, és azt is végigvarrtam.

Más technikával (nem ezzel a rátétes cikcakkal) könnyebb lett volna, de sajna a passzé nem volt annyira széles, hogy érdemes lett volna minél többet elvennem belőle, szóval bizony az ujja összevarrásánál így nézett ki az utolsó fázis, és én ott bűvészkedtem abban a pici kráterben. (A kép azért homályosabb a többinél, mert röhögtem fotózás közben, no.)

Ezek után már csak az volt hátra, hogy a csík kilógó végeit visszahajtsam, és cikcakkal elvarrjam, voálá.

Nyilván mindeme beavatkozások után is egy kicsikis kinőttforma kardigán maradt a végeredmény, de legalább csak annyira, mielőtt találkozott volna a hetven fokkal, ti meg megnézhettétek, hogyan gyártok kicsiből nagyobbat. Reméljük, ennél többet már nem fogok mókázni vele.

Oké. Akkor most fel is veszem, le ne rágjátok a lábatok izgalmatokban.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/16 – Pad a napsütésben

Éppen piacra indulok, úgyhogy esetleg lehetnek közületek olyanok, akik felhúzzák a szemöldöküket: ugyanbizony mi a csudát keresek én itt ilyenkor, ha tegnap már nyígtam egy kört arról, hogy ma a 4:37-es busszal kell indulnom Pexre.

Gyertek, röhögjetek rajtam velem együtt: eltévesztettem a napot. Vanazúgy, hogy az sem igazán előnyös, ha az ember túl rendeske. Amikor megkaptam az órarend első változatát, máris hűségesen bevezettem az alkalmakat az előjegyzési naptáramba, aztán amikor kijött a második változat, pótoltam azokat az időpontokat is, amelyek az elsőből hiányoztak. Arra viszont nem figyeltem fel, van-e az időpont-pótlás mellé időpont-változás is. Nos. Izé. Volt. És én erre csak tegnap du. jöttem rá.

E ponton persze csak örvendezni tudok annak, hogy nem foglaltam hotőjt péntekről szombatra, valamint nem pendliztem el még pénteken Pexre, mert ha szombat reggel tízkor jöttem volna rá üres terem és hiányzó kollégák láttán, hogy mekkora ordas időzítési hibát követtem el, biztosan meg is üt a guta. Így, a jelen helyzetben, csak egy előre megvett odavissza diák-vonatjegyet buktam el, ami ugyan pénz, de csak pénz, és abból sem elképzelhetetlen sok, viszont definitíve nem gutaütés.

Ennélfogva, juhé, van egy teljes hétvégém, és ez a teljes hétvége egészen keddig tart, hát el sem tudjátok képzelni, ez most engem minő mértékben tesz boldoggá. Nyilván sok szép értelmes célra fel lehetne használni ezt a plusz napot, ami balfaszságomból kifolyólag vált szabaddá, de énnekem ilyenkor eszembe szokott jutni egy anekdoton. Az arról szól, hogy egy newyorki* hotelben együtt lakik két professzor, akik közül az egyik a bölcs Keletről, a másik pedig a sietős Nyugatról érkezett ugyanarra a konferenciára. A nyugati javaslatot tesz a keletinek arra, hogy milyen közlekedési eszközzel tudnák tíz perccel hamarabb megtenni a távot a konferencia helyszínéig, hogy időt spóroljanak. Meg is érkeznek a tervezettnél tíz perccel korábban, a keleti professzor meg ezen a ponton leül odakint egy padon, és az éltető Nap felé fordítja az orcáját, majd elégedett mosollyal behunyja a szemét. “Mit csinálsz, ember? Miért nem megyünk be?” “Most spóroltunk tíz percet, nem? Azt hasznos módon kell eltölteni.”

Egen, jól sejtitek. Mára a Bűnök Barlangja lesz az a pad ott kint a napsütésben. A való világban ugyanis, sajna, igencsak esőre áll.

Eső ide vagy oda, ma mindenképpen fel akartam venni a frissiben átpofozott ruhámat, úgyhogy tessék, ez egy lehetséges változat a több tucatból, amivel majd valószínűleg találkozni fogtok itt a blogon. És most tényleg elmegyek piacra. Mivel viszont a mai napot a Bűnök Barlangjában tervezem átmaszogni, ne lepődjetek meg, ha még szembejön ma vagy holnap egy újabb “Eská” bejegyzés. Esetleg, horribile dictu, több is.

* Őszintén bevallom, már fogalmam sincs, hogyan kell ezt hejesírni (azt leszámítva, hogy biztosan nem így). Amióta én megtanultam írni, kijött a 11. és 12. változat az magyar nyelv helyesírásából, plusz időnként bebombáztak olyan kiegészítő mütyükéket is, amelyek nem komplett reformot, csak további “idegesítsük kicsit a népet pár változtatással” ötleteket tartalmaztak. Szóval azt én ugyan tudom, hogy “flanel” meg “dévédé” meg “mamut”, de New York elveszett számomra.

Igen, meg tudnám nézni, hogyan kell. Nem, nem akarom megnézni. Én ma egy padon ülök kint a napsütésben, és ott nincs helyesíási szabályzat.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/16 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská – 5/3 – A prokrasztináció természetrajza

Tegnap szekrényt akartam rendezni meg más effélékkel tölteni hasznosan az időt. Nos, ehelyett elővettem egy olyan kardigánt, amit régesrégen alakítottam át egy csámpás gyapjúgarbóból, meg természetesen melléje egy csomó maszatot.

A maszatokat átválogattam, aztán más maszatokat is társítottam melléjük, így ni.

Aztán felvarrtam, plusz egyéb kellemetességek.

A szekrényeket természetesen nem rendezte el helyettem senki.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/11 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská – 5/2 – Arccal az ősznek

Már többször mondtam, hogy át kell alakítanom a narancspiros ruhámat, mert ebben a formában nem a szívem csücske – nos, az átalakítás meg másoknak nem lesz a szíve csücske, de el tudom magyarázni.

Ősszel egyre gyakrabban találom magam narancs-piros-bordó-szürke kombinációkban egy kis sáros krumplira emlékeztető barnával, és én ezt a ruhát ősszel is akarom ám hordani alája-föléje felvett rétegekkel, úgyhogy ne önmagában tessék elképzelni, hanem mindazzal a merényletkupaccal, amit majd bevetek hozzá.

Mindenekelőtt persze a túl hosszú ujjával kellett kezdenem valamit, de az sima ügy volt:

Levág, visszahajt, elszeg, páviszlát.

A szürke és krumpliszínű kiegészítéshez már valamikor tavaly óta parkol a Bűnök Barlangjába egy izgi kis anyag.

Igen, ez egy ilyen kétrétegű akármi, egyik felén ilyen, másikon olyan, ráadásul a két réteg szétválasztható, hú, mekkora móka lesz majd egyszer rendesen felvarrni mind az öt méterét. Majd. Egyszer. Amikor lesz rá időm.

Most egyelőre ezt csináltam vele:

Lényegében ez nem más, mint egy felül behúzott cső, amit a ruha alsó rétegére illesztettem, aztán rá is varrtam.

Egyszerű és első pillantásra feltehetőleg nem túl nagyszerű, de a következő két hónapban valószínűleg még sokat látjátok rajtam, és akkor meglátjátok, milyen kombinációk voltak hozzá a fejemben jóelőre.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/10 – Az körömlakkokról és más világi hívságokról

Tegnap elkövettem azt a hibát, hogy délután elszundikáltam, úgyhogy a mai nap megint olyan időpontban kezdődött, amikor mások még csak hazafelé óbégatnak a kocsmából. Jó lenne pedig visszaszokni az éjjeli alvásokra, mert holnaptól olyan erővel csapunk bele a palacsintába, hogy vasárnapig még megállás se lesz belőle. Értekezlet, tanítás, az elsősök szakmai gyakorlata, újabb értekezlet, megint tanítás, tanulmány leadása konferenciakötetbe, aztán szombaton irány Pex, és máris lehet kezdeni az e félévi első kuksolást a csúnya kis teremben. És ez még csak a munka. Ahogy egyik doktoriskolás évfolyamtársam fogalmazott: “valamikor élni is kéne”.

Azt ugyan nem tudom, ez mennyire számít élésnek, de ha már úgyis fent kuvikoltam vagy kukorékoltam, megpróbáltam kihasználni a hajnali órákat. Úgyhogy hajat mostam meg ruhákat. (Ez utóbbi kissé meglepőbb volt, mint amire számítottam: a Repülő Kutató tegnap ecetes mosással vízkőtlenítette a mosógépet, aminek ugyebár az lenne az ideális kimenetele, hogy attól csendesebb lesz meg tisztább. Nos, a gép az elvárásokkal ellentétben úgy felhangosodott, mintha gumicsizmákat mostam volna benne, nem pedig ruhákat negyven fokon. Hm. Na, majd meglátjuk.) Mivel továbbra sem tudtam mit kezdeni magammal éberen, könyörtelen tisztogatást tartottam iszonyatos méretű körömlakk-készletemben is. Repült minden, ami beszáradt, besűrűsödött vagy csak kevéske volt az alján, valamint azok a kísérleti példányok is, amelyeket kíváncsiságból szereztem be anno, de aztán beláttam, mégse az én világom a csillámos balti-kék vagy a feketéslila. Ennek örömére összesen tizenhét maradt az alapozó- meg fedőlakkokon kívül, bagatell. Apósom csinos kis női csomagot is kap majd arra az alkalomra, mikor következőkor a hulladékudvart látogatja meg. Amennyi kimondhatatlan nevű összetevő van ezekben, nem szívesen dobnám a kommunális szemétbe.

Ha már körömlakkokról fecsegek itt nektek, szeretném megosztani azt is, hogy ezek esetében éppen olyan válogatós, exkluzív és kizárólag a minőségre, nem pedig a mennyiségre utazó nőszemély vagyok, mint a ruháimmal. (A cipőimmel nem, ott azért akadnak kissé ciccegős árú, márkás példányok.) Körülbelül hat-hét éve már, hogy rákaptam a színes lakkokra az áttetsző semmicskék hosszú időszaka után, és azóta van itt nekem kikericslilától burgundivörösig és agyszikkasztó magentáig minden. Ugyanekkor viszont körömlakkjaim beszerzési árának lélektani határát 500 forintban húztam meg, és ezt azóta is becsülettel tartom. Sőt. A rostán fennmaradt lakkok nagy hányada kínai bótos beszerzés, mégpedig a “dor” márkájú lakier do paznokci fajtából, amit 300-350 között vesztegetnek. (Nyilván nem fizet nekem a reklámért sem a kínai bót, sem a krakkói körömlakkgyár, de azért az őtözködős blogok tradícióihoz hozzátartozik, hogy ezt kihangsúlyozzam. Tekintsétek úgy, hogy most ki van hangsúlyozva.) Egy körömlakktól azt várom el, hogy jól fedjen, hamar száradjon, ne legyen ájulító módon büdös, és tartozzon hozzá egy megfelelő minőségű ecset. Ha ezt nekem valami egy euróért is hozza, igazán nem látom, miért kellene ötért vagy tízért megvennem.

Na most ugyebár fel lehetne nekem tenni a kérdést, hogy minek ennyi tarka körömlakk, vagy egyáltalán minek ennyi körömlakk, de hát ne vicceljünk, én vagyok az, akinek a szivárvány minden színében vannak holmijai. Ezenfelül egyszer azt olvastam egy hogyan-legyünk-laza-anyák típusú könyvben, hogy a lakkozott köröm a sok szabadidő és ezáltal a hatékonyság látszatát kelti, erről pedig úgy véltem, nagyon okos megállapítás. Ha ezen múlik, olyan hatékonynak látszom én biza, hogy a fal adja a másikat.

A mai napra némi ppt-nézegetés mellé egyéb világi hívságaimmal óhajtok foglalkozni: csatasorba rendezni munkába járó táskáimat, de főként az azokban csellengő rúzsokat, tollakat és karórákat, elpakolni a nagyonnyári cipőket és ruhákat a szezonon kívüli holmik közé, valamint felhurcolni a mosókonyhából az ott ficergő ruhaneműket, aminek valószínűleg az lesz az eredménye, hogy a szekrényekben nyöszörögni fognak a polcok meg rudak, és azt követelik tőlem, hajítsam ki azokat a darabokat, amelyek már jó ideje nem vettek részt a rotációban.

Előbb-utóbb az is meglesz.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská – 5/1 – Sok pitykéből kevés pityke

Mint megígértem, minden hétre jön valami varrás/alkotás/átalakítás – nos, most egy jó régen archivált anyagot veszek elő, mielőtt végképp elfeledkeznék róla, de nyugi, lesz itt frissebb is, csak ki kell várni.

Még valamikor tavaly ősszel turkáltam egy pólót, ami úgy tele volt pitykézve elöl, hogy majdnem lefittyent bele:

Hát én kérem azokat a fekete izéket nagy kitartással leoperáltam róla, azokon a pontokon meg, ahol jól látszott, hogy valamikor volt ott valami, és most már csak a Helye van annak a valaminek, de az a Hely legalább jó látványosan (kilazult anyag, eltüntethetetlen varráslyukak), felvarrtam egypár gyöngyházgombot:

Összesen ennyi fekete lapos műtekla maradt a folyamat végére,

és mivel itt ebben a kuplerájban semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, előbb-utóbb arról is beszámolok, azokat hová és mihez használtam fel.

Azt az egynéhány évet, amíg erre sor kerül, féllábon is kibírjuk, neszpá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/05 hüvelyk újracucc, eská

 

4/363 – Kintésbent

Újabb kísérletet tettem a civilizált megjelenés erányába, holott mi sem áll távolabb tőlem. Ezt értsétek úgy, hogy én ugyan megpróbáltam kiadjusztálni magam máma, de a fejem a leglomposabb háziruhájában ül a teraszon egy laptoppal, és párbeszédeket gyárt. Ennélfogva egyre élesebb a kontraszt a kint és bent között, ugyanis a való világban, ahol a fotó készült, leginkább már csak morgásokkal kommunikálok.

Szép buli az írás, de ez az intenzitás hosszú távon garantáltan kicsinálna.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/08/29 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/361 – Insalada

Kénytelen voltam belátni, hogy körülbelül olyasforma helyzetbe lavíroztam bele magam, mint anno Izabella királynő, aki a legenda szerint fogadalmat tett, hogy addig nem vált inget, amíg a mórokat ki nem picsázzák Granadából. (Ennek egyik bájos divattörténeti következménye, hogy a drappos-szürkésbe hajló piszkossárga színt elegánsan Izabella-sárgának nevezik. Blöe.) Nekem nyilván nincsenek ahhoz hasonlatosan magas ambícióim, hogy törik-szakad befejezzem a Reconquistát, a fürdővizet és az illatos tusfürdőket is jobban szeretem, mint afféle kasztíliai királynők tették, meg aztán annyi rongyom van, mint égen a csillag. Mindemellett be kell vallanom, azt viszont megfogadtam, hogy addig nem festek hajat, amíg be nem fejezem a regényem. Ennélfogva már másfél centi kilátszik a natúr verzióból a tövin, és elég szarul fest ahhoz, hogy még az eddiginél is gyorsabban gépeljek.

Most már szerencsére A nagy Leszámolási Jelenetnél tartok, amikor még egyszer utoljára mindenkinek elkenik kellő alapossággal a száját (hé, mint jeleztem, lektűrt írok, nem a Háború és békét), úgyhogy már belátható távolba került a büdös pipiros pacsmag is, hurrá. Mivel 31-e az általam előirányzott dedlájn, mosni azért muszáj volt a civilizációnak és kultúrának tett engedmény gyanánt, úgyhogy azonmódulag fel is robbant az egész.

Na mindegy, a teraszon gépelni ez is jó lesz. Insalada fritta a la Escorreál!!! mint Don Fülig James mondá előétel-nyelven.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/08/27 hüvelyk nyár, újracucc, eská

 

4/359 – Mint egy falat kenyér

Mára a meteorológia optimistái harmincegy fokokat jövendölnek, ami ugyan nem tudom, hogyan fog összejönni ennyi felhővel, erről a kiindulópontról, de lelkük rajta. Én mindenesetre most elkutyagolok a pékségig, mert egy morzsa sincs a házban, és érkezésem se, hogy süssek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/08/25 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/352-353 – Kábel

Kábelvágás miatt két napig nem volt internet. Az upici monnyonle.

Ez voltam tegnap:

 

Ez pedig ma:

Holnap megint rendes pofázós napunk lesz, ha minden jól megy. Ha nem, akkor már megint a kábelekkel van gond.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/08/19 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/344 – Versenyfutás, helyben ülve

Kedveskéim, a következő néhány hétben valószínűleg ez lesz a környék legunalmasabb blogja – nemigen van hogyan izgalmassá tenni azt, ahogyan itthon ülök, írok, alszom, eszem, írok, smegintelölről. Ma például írd és mondd tizenegykor ébredtem, minekutána kettőkor feküdtem le (az efféle nálam, mint tudjuk, nincsen szokásban). Az egyetlen, amit ígérhetek, hogy legfeljebb csak szeptember elejéig kell kihúzni, onnantól megest nagyvilági életet fogok élni három városba ingázással, parodontológussal, oktatással és mindennel, mi szem-szájnak ingere.

Addig viszont nagyrészt úgy fogok festeni, mint akit éppen kutyuskák szájából húzták elő. Pláne ebben a dögmelegben.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/08/10 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/343 – And Wednesday too

Annyira visszahuppantam a rendes kerékvágásba, már ha van ilyen egyáltalán, hogy tegnap (tekintettel a macskák világnapjára) egy pulóverre való macskaszőrt dörgöltem ki a kelimszőnyegemből, most pedig piacra megyek, úgyám.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/08/09 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/341 – Pá, kisaranyom, pá

Giggü ma hazamegy, úgyhogy mikor csináljunk magunkból bazári majmot, ha nem most.

Pápá, Giggü.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/08/07 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár

 

4/340 – A Nagy Pelenkalázadás

Kutya nehéz ám, feleim, mikor éppen a te szárazdajkaságod idején kezdi el a gondjaidra bízott csemete a maga önállósodási törekvéseit. Ez pláne akkor megrázó, ha a nap többi részében egy csodás kis cukorbogyó, aztán esténként öt percre egyszer csak azt látod, hogy folyvást körbeforog a feje, mint az Ördögűzőben a kiscsajnak. Nade hadd regélem el néktek részletesen, mi a lócsicsről van éppen szó.

Pontosan négy nappal ezelőtt vala, hogy Giggü meghirdeté az Úr 2017. évének Nagy Pelenkalázadását, azmely abban álla, hogy esténként fürdés után ordítani kezdett, mint a nádibika, vidd innét kezeidet te némber, varnyúk nézzék csecsebogyónak a szemedet, én nagy vagyok és hős és dicső, és egyedül is fel tudom venni a pelenkámat.

Egy nagy frászt tudod, üvöltő kis töpörtyű, egy nagy frászt.

Harcaink ádáz erővel és durva hangnemben dúltak, én őtet hálátlan kis büdös mókusnyuszinak tituláltam, ő engem nem tudom minek, mert még csak annyit tud adekvát módon használni édes anyanyelvünk terjedelmes szókincséből, hogy kukucs. Na kukucs az nem volt, az tuti. Kergettük egymást körbe a fürdőszobában, mint egy némafilmes szkecsben, az ő kezében egy pelenka, az enyémben egy másik, és nyilvánvalóan én voltam a gyorsabb meg erősebb, de ő volt a hangosabb és vakmerőbb. Hú. Elkaptam, felraktam a pelenkázásra szolgáló kispadra (nyugi, csak térdig ért nekem), ahonnan is ordítva bucskázott le készakarva, miközben szitkokat és átkokat szórt rám babanyelven, aztán mivel olyan ügyesen esett, hogy igyenest rá lapockával a fürdéshez lerúgott szandálkája talpélére, végképp megvolt minden oka az üvöltésre. Én persze eközben, miután megállapítottam, hogy üvölt, de semmi baja, sunyin bepelenkáztam.

Ezen a ponton kezdtem úgy érezni, hogy egy másik mesében vagyok, mint szeretnék: én a bölcs és jóságos király akarok lenni, aki szelíden megleckézteti azt a tenyérbemászó csillagszemű juhászt. (Kuss, én így szállok le a bicikliről, az én mesémben így is lehet.) Ezzel szemben ki lettem én, Darth Vader, a Gonosz Fekete Szörcsögő, nálam az Erő (meg a kézügyesség és a pelenka), nem tarthatsz ki ellenem szedett-vedett flottáddal, te aprócska lázadó söpredék, khhh-khhhh. Hát jó, ha ez van, ezt kell szeretni, elő a fénykardokkal. A Nagy Pelenkalázadás leverésére bevetettem Halálcsillag helyett a Halálszőnyeget, következő állomásunkon már nem használtam pelenkázópadot, fuck da system, bepelenkázlak a fürdőszobaszőnyegre terített törülközőn, onnan nem eshetsz le. A kicsiny rebel scum azonban kifogott rajtam, mert ordítás közben úgy vetette magát hátra homorítva, hogy mind a nyolc ujjam belefájdult, amivel a fejét védtem a koppanástól. A jelek szerint azonban minden áldozatos munkám ellenére az ő feje is kapott belőle, mert újult erővel üvölteni kezdett, én pedig eközben sunyin bepelenkáztam zsibbadt ujjaimmal.

A Csillagok Háborúján túl úgy gondoltam, most már inkább a nagy próféták és stratégák példáját követem, ravasz leszek, mint egy kígyó, és szelíd, mint egy galamb, esetleg fordítva. Ez az egész már túlment minden határon, különösen, hogy a mütyür pontosan úgy viselkedett, mint katonatiszt nagyapám egyik példabeszédében a baka, aki nagy menetelés előtt szöget ver belülről a saját bakancsába. Fenébe is, ezzel a sok önszabotálással végül kárt tesz magában, pedig én szent esküvéssel megfogadtam, hogy a gyermeket egy darabban adom vissza, ahogy megkaptam, és még szíjat se hasítok a hátából. Úgyhogy a Nagy Pelenkalázadás harmadik estéjén fürdés után azonnal szájába nyomtam a fogkeféjét, ami kábé olyan hatással van rá, mint a tikokra az, ha szárnyuk alá dugjuk a fejüket, és amíg azon nyammogott nagy békességgel, én sunyin bepelenkáztam. Nyilván, persze, amikor elvettem tőle a fogkefét, ismét ordítani kezdett. Jó, újratervezés.

A Nagy Pelenkalázadás negyedik estéjén már felkészülten érkeztem. Kiszedtem a gyermeket a kádból, elvettem tőle a gumikacsát, odaadtam a fogkefét, bepelenkáztam a padlón, megmostam a fogát (amit ő csinál a kefével, az leginkább fogzási bulinak fest, rágicsálás nagy elmélyültséggel és bő nyállal), elvettem a fogkefét, és azonnal a kezébe adtam annak a büdös Barinak a rühös kis barátait.

Hm, az a gyanúm, ezzel én vertem szöget a saját bakancsomba. De legalább csend volt és béke. És Röfi mama hét kismalaca és Marci cica meg Macska mama és Tehén meg a fia, Boci meg az összes kis rohadék a tanyáról, és hálistennek az anyja még ma éjjel megérkezik, mielőtt én beledilizek Bariékba..

A ma reggelt 6:13-kor ünnepeltük csicsergéssel és egy figyelmen kívül hagyhatatlan odőrt árasztó pelenkával, úgyhogy már két órája ugribugri van, de most már készül a szomszédban a bundikenyér, nyamnyam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/08/06 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/334 – Mindennapi kenyerünk, zöldségünk és banánunk

Életünk esmég a kaja és az emésztés körül forog, mint általában mindig, amikor pótanyasággal örvendeztet meg a sors. Mára már azt is tudom, milyen képet vág Giggü, mikor nem ízlik neki az étel, amit felszolgáltam. Ebédre megpróbálkoztam a szokásos tört zöldségen felül egy kis pirított darált hús beadagolásával is – hát öcsém, én még nem láttam ilyen négyszögletesre váltott manófejet. Becsületére legyen mondva, olyan méltósággal kezelte a helyzetet, mint Heston Blumenthal, aki szintén végigkóstolgatott mindenféle klasszikus rémkajákat, és nem köpte ki sose, amit én nagyon díjaztam. Nos, Giggü is lenyelte ugyan, ami a szájában volt, de láthatóan az volt a véleménye, háromszor etethetem meg vele ezt a szart: először, utoljára és soha többé. No problem. Még egy-két év, és ő is olyan lelkesedéssel fogja zabálni a paradicsomszószos fasírtkáimat, mint hasonló korában a másik kettő. Én tudok várni. Most is azonnal visszatértem a tört zöldségre magában, a baba meg ismét elégedett volt.

Egyébként, ha már az étkezésnél tartunk, kezd az a benyomásom lenni, hogy a töpörtyű ébren töltött ideje legnagyobb részét evéssel tölti, vagy legalábbis én töltöm az ő ébren töltött ideje nagyját az ő etetésével. Egy szelet kalácsot ujjbegynyi darabokban benyammogni nem két perc. Azt legalább pontosan tudjuk, mikor éhes, mert jelzi: megáll az etetésére rendelt szék mellett, csépeli a karfáját, és crescendóban nyürrög. A délelőttök még csak-csak, de délutánonként bizony tényleg úgy érzem, félóránként kapjuk a jelzést. Ja, és note to self: banánt kell venni. Giggü imádja a banánt, és végtelen csalódottsággal bámulta a kiürült tálkát, mikor elfogyott az utolsó darab. Konkrétan háromszor is megnézte, nem maradt-e véletlenül benne egy kicsi. Úgyhogy ma reggel hatkor én is megnéztem, nem maradt-e a kisbótban banán egy kicsi, de nem. Úgyhogy további expedíciók várhatók.

Ami engem illet (ez végül is az én blogom, tessék velem is foglalkozni, még mielőtt én is csépelni kezdem a szék karfáját) a gyermekcse délutáni alvását kihasználandó elbóbiskoltam egy kicsit, ami piszok nagy hiba volt, mert nem bóbiskolás lett belőle, hanem két és fél óra igazi alvás egyhuzamban, színes-szagos-bonyolult álmokkal és olyan, ébredés utáni félkómás állapottal, hogy alig bírtam kinyitni a bal szemem, és mindennek nekimentem, amíg felevickéltem az emeletre megnézni, mit csinál a gyermek. A gyermek persze már ott ült az ágyikójában, és babanyelven társalgott önmagával, majd szélesen vigyorgott rám. Ezekért a vigyorokért éri meg az összes töketlenkedés meg majrézás meg zöldségtörögetés.

Szőrös gyermekeim ugyan nem vigyorognak rám ilyen édesen, de mostanra nagyjából belenyugodtak, hogy nincs mit tenni, el kell viselni ezt az új háziállatot. Legalább kicsi meg lassú meg nem túl hangos/büdös, meg sokat alszik. (Ez utóbbiért Istennek legyen hála, Giggünek nemcsak jó alvókája van, de óraműszerűen pontos is. Le kell tenni délben meg le kell tenni este nyolckor, és még csak tentebabára sincs igazán szükség. Mondjuk ne kiabáljam el, történhet itt ezen a héten még minden, sőt még annak az ellenkezője is.) Azért Celó élt a véleménynyilvánítás jogával, és gondosan elhelyezett nekem egy boát a kelimszőnyeg mértani középpontjában, nehogy ne vegyem észre.

A tegnap délutáni félkóma egyik várható következménye amúgy az volt, hogy ma hajnalban felkuvikoltam. Így legalább jutott idő önmagam tatarozására is, és öt percen belül nekiesem a lisztesbödönnek, hogy ticinói kenyérkéket süssek őfelségének. Délutánra amúgy lehet, hogy ismét beájulok, de majd legfeljebb alszunk Giggüvel srévizavi, a macskák meg közben hányjanak le, amit csak akarnak.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/31 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/329 – Félig tele, félig üres

Az árgyélusát neki, túl korán és túl későn van a kishitűségi rohamokhoz, pedig éppen most gázolok a sűrűjében. Szépírónak túl könnyű vagyok, lektűrírónak túl nagyigényű (magammal és a közönséggel szemben is, nyilván), úgy akarok leírni dolgokat, hogy ne mondjam ki, de az olvasó megértse, és úgy akarom hazudoztatni a hőseimet, hogy mindenki értse, mi az igazság.

Ehhez még tortahab, hogy pénteken fejemre esik Giggü is, aki ugyan egy csodás cukibigyó, de az egyéves-háromhónapos éppen az a kor, amikor már a gyerekek roppant gyorsan képesek helyet változtatni, de éppolyan gyorsan elesni is, veszélyérzetük még nincs, igényük az emberi kommunikációra már van, de kellő eszközük arra, hogy pontosan megértessék magukat, nuku. Jáháháháj.

Na, vissza a kézirathoz. Most már nem hagyhatom abba, és péntektől úgyis más lesz a főprogram.

Mit ne mondjak, tényleg igencsak beszartforma fejem van ezen a képen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/07/26 hüvelyk nyár, újracucc, eská

 

4/326 – Békésen vadul

Ötkor ébredni arra, hogy vadul villámlik, és mindehhez békésen esik – rosszabb napkezdetem sose legyen. Ezek után pedig miért ne öltözzek fel olyan dilisen, ahogyan csak akarok.

A pipezöld gumipapucs csak ráadás.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/23 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

4/325 – “My brain hurt like a warehouse”

Komplex hülyeségeket álmodni, ez nálam mindig megvolt, de ma éjjel még a szokásosnál is inkább összejött, lévén hogy azt álmodtam, világvége van. Apokalipszissel viszonylag gyakran szoktam álmodni, de olyankor mindig valami extra természeti csapás az oka, meteor, cunami, kiskutyafüle. Nos, ezúttal az emberiség kihalása volt a program, miközben fű, fa, virág és természet köszöni szépen, jól. Az embereknek viszont higanyszínű amőbaféleségek kezdtek folyni a szeméből, aztán pár óra leforgása alatt megőszültek és demenciát kaptak, akiknek pedig még megvolt az ép esze, fásultan várták, ők mikor kerülnek sorra. Brrrr.

És mindeközben folyamatosan ment David Bowie-tól a “Five years”.

A való világban viszont szombat van, és ha szombat, akkor piac, ahová fel lehet venni az új lebernyeget a régi ruhával, és ha már úgyis nyár van és piac, akkor jöhet a tízféle paradicsom, nyamnyam – hogy optimistán fejezzem be ezt a posztot, fene a higanyszínű amőbákba.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/22 hüvelyk nyár, újracucc, eská

 

4/322 – Kvóta

Öszvecuccoltunk, a húgom lelépett kocsival a saját diliháza irányába, de nekünk csak este van vonatunk.

Előre szólok, hogy ha nem találunk ennél értelmesebb programot, bús bánatunkban elmegyünk turkálni anyámmal, pedig én már teljesítettem az idei kvótát. Tudjátok mit, ezúttal defintíve úgy érzem, hogy a magamcsinálta szabályok csak addig értelmesek, amíg nincs kedvem megszegni őket.

 

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/19 hüvelyk újracucc, eská, nyár